Ball váll MR vizsgálati lelet értelmezése

Tisztelt Doktornő! Segítségét szeretném kérni a bal váll MR vizsgálati eredmény értelmezésében. Köszönöm. 5 hete történt velem egy vállsérülés, véleményem szerint rándulás/húzódás. Konditermi edzés közben egy fej fölötti nyomó gyakorlatnál kézisúlyzókkal, válledzés alkalmával. Azóta érzem bizonyos mozdulatoknál a vállamat., Ami azóta már javult. Bizonyos mozdulatoknál még érzek feszülést, húzódást, esetleg enyhe fájdalmat, főleg terhelés után. Tudom mozgatni minden irányba, a mozgástartománya teljes, de ez a sérülés után is az volt. A ball vállamat sosem éreztem teljesen tökéletesnek a jobb vállamhoz viszonyítva. Ebből kifolyólag is döntöttem úgy, hogy megvizsgáltatom. Eredmény: Bal váll MR vizsgálata: ----------------------- Axialis síkú T1 súlyozott és PDFS, majd paracoronalis síkú T1, T2 súlyozott és PDFS, valamint parasagittalis síkú T2 súlyozott felvételeket készítettünk natívan. A bal vállízületet alkotó csontokban körülírt kóros jeleltérés nem látható. A labrum glenoidale alsó pereme kiszélesedett, deformált, területében több 2-6 mm nagyságú cystosus jellegû elváltozás látható. Kóros ízületi folyadék nem ábrázolódott. A rotátorköpeny izmai homogén szerkezetûek, területükben sérülésre utaló jel nem látható. Vélemény: --------, Deformált labrum glenoidale, változó nagyságú cystosus képletekkel, melynek hátterében állhat korábbi trauma. Diagnózis: M7580 Tisztelettel: Péter

Dr. Puskás Réka válasza váll MR témában

Kedves Kérdező! A leletén azt írják, hogy a csontok épek, rendben vannak és a vállízület stabilizátor izmain sem látható kóros eltérés, szakadás vagy mikrotrauma jele. A labrum glenoidale egy rostos porcos gyűrű, ami a vállízület stabilabbá tételében fontos és a lapocka ízületi vápáját erősíti. Ennek alsó részén vannak ciszták, amik korábbi sérülésre utalhatnak. Nem tartom valószínűnek, hogy most az utolsó sérülésnél alakultak volna ki mindannyian. Inkább ismételten sérül ez a része a vállának és most már elég gyenge ez a terület ahhoz, hogy kisebb meghúzás is fokozza a kis sérülések számát vagy méretét. Feltétlen foglalkoznia kellene azzal, hogy miért sérül ez a terület rendszeresen. A fej fölötti nyomások végzése, amennyiben a váll körüli izmok nem optimálisan működnek, többek között ilyen veszélyt hordoz magában. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 15.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Váll MR vizsgálat eredmény értelmezése
Tisztelt Doktornő, Alábbi MR vizsgálati leletről kérdezném, hogy milyen súlyosnak tekinthető az állapot és milyen kezelések jöhetnek...
Vállproblémák
Tisztelt doktornő! 32 éves gyógymasszőr vagyok, és bizonyos mozdulatokra fáj a jobb vállam. Elmentem MR vizsgálatra, és a következő...
Váll probléma
Tisztelt Doktor Úr/Úrhölgy! Ez év október óta fáj a jobb vállam. Sérülés nem érte. Rendelkezem friss MR lelettel, amire kórházi...
Beütés-eséssel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Dr Nő/Dr Úr! Mai napon munkahelyemen hatradoltem a szek tamlajanak es eltort a tamlaja es szerencsere egy fal volt a hatam mogott...
Lábfájdalom oka?
Jó napot kívánok. KB egy hónapja voltam MR en az alsó gerinc miatt, mivel zsibbadt a bal lábam, deréktől lábujjig. Elég sok problémát...
Vélemény a röntgen eredményről...
Jobb oldali alsó végtagfájdalommal kerestem fel a háziorvost., Ami pihenéskor erősebb volt. Elküldött röntgenre, majd mondta, hogy az én...