Csigolya roppanás , csont ritkulás

T. doktornő Milyen kezelést tudna ajánlani mellékelve elküldtem a röntgen felvételről készült diagnózist.kapom a csonterositest terrosa nevű injekcióval naponta szúrom magam. Amit a reomatologus irt ki. Sok Medrol hatása a csontritkulás ezért csigolya roppanásom volt most fáj nagyon. Kaptam boszton övét, amit most kicserélnek mert nem jó erre a betegségre az ortopéd orvos szerint. Fájdalom csillapító semmit nem ér. A reomatologus azt mondta, hogy nem kell az idegsebészet menni mert nem csinálnak vele semmit, majd csak akkor ha már a lábamba is kisugárzik. Sajnos néha érzem, hogy a ball lábam nem az igazi bizsereg. Betegség előzmény Raynaud szindróma Érbetegség Non hodgkin limfómám van, ami dec. 8 óta (utolso kemo) remisszió van nincs olyan jellegű problémám. Sokat 18kg fogytam a kemo kezelések alatt.azóta se tudtam hízni az emésztésem is megváltozott a csigolya roppanás óta. Félek tőle, hogy le bénulok vagy később már nem tudnak segíteni. A reomatologus nem akar küldeni gerinc ideg specialistához, hogy tudnám van e esély rá, hogy javul. Vagy kell e műteni. Az első diagnózis februárba történt. Ez a röntgen már a második felvétel. Mit tegyek mit javasol? Erőltessem, hogy nézze meg gerinc idegsebész.? mert SAJNOS fáj sokszor .

Dr. Puskás Réka válasza csigolya beroppanás témában

Kedves Kérdező! A röntgen felvételen nem írják le a friss csigolya összeroppanást, de a korábbi MR leleten leírt beroppanás ettől még jelen lehet és felelős lehet a panaszaiért. A csigolya összeroppanásokat, ha lehetséges, műtéti úton, "feltöltéssel" szokták kezelni. Ezt gerincsebészeti osztályokon végzik. Véleményem szerint szüksége lenne az ideg vagy gerincsebészeti konzultációra. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Csontritkulás gyógyszer
Tisztelt doktornő! Szeretném megkérdezni, hogy tudna-e olyan növényi alapú vagy természetesebb összetevőkből álló gyógyszert javasolni csontritkulásra, amit...
Lábdagadás bokaműtét után
Egy motoros baleset következtében Jobb bokámban trimáll törést diagnosztizáltak, amit 6 nappal ezelőtt meg is műtöttek jelenleg varrat szedesig gipszben van...
Elhúzódó jobb térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! Évek óta fennálló fájdalmam van a jobb térdemben, de az utóbbi időben jelentősen erősödött. Mit javasol, milyen kezelési lehetőségeim...
Jobb oldali hát-, derék- és...
Kedves Doktornő! Röntgenlelet kielemzéséhez kérnék segítséget, leginkább azzal kapcsolatban, hogy az eredmények megmagyarázzák-e a hátam jobb oldalán,...
Porcsérülés gyógyítása évek múltán
Tisztelt Doktornő! Évekkel ezelőtt történt egy kis "balesetem": beakadt a cipőm sarka az aszfalton lévő résbe, és amikor léptem volna, egy jó nagyot rántott...
Vállsérülés görkorcsolyázásnál
Görkorcsolyázásnál a bal vállamra estem. Felálltam, hazavezettem az autót. Ez négy napja történt. A sérült karomat fel tudom emelni, de nem tudom teljesen...