Hátgondok, tini

Tisztelt Válaszadó! Nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy ez reumatológiai, ortopédiai vagy traumatológiai kérdés is valójában. Bár igaz, hogy ortopéd és reumatológus is kezeli a fiamat ezzel. A gyermekem, decemberben lesz 17 éves. A gyerek aktív versenysportoló már 6 éves kora óta. Jelenleg 6. éve súlyemeléssel foglalkozik. Az első tünetek tavaly augusztusban jelentkeztek, amikor szinte egyik napról a másikra elkezdte majdhogynem minden ízületét (térd, boka, csukló, kar, derék) fájlalni. Eleinte az orvosok a rövid időben, kb. 1 éven belül bekövetkező magasság- és súlygyarapodásra (163,5/61,8-ról 181,7/82,4-re változott) gyanakodtak. Aztán április 14-én megsérült a, dereka. Néhány nap pihentetés után sem javult a helyzet, így elvittük orvoshoz, ahol izomhúzódást valamit csigolya összecsúszást állapítottak meg nála. A további pihentetés mellett gyógymasszőrt ajánlottak. Ez bevált, hisz június elejére, közepére már semmi baja nem volt. Ez után következett a sokk. Július 21-én fürdés befejeztével, amikor a kádból való kijövetel után lehajolt, egy nagyot roppant a háta és megmozdulni sem tudott onnantól fogva. Azonnal mentő, kórház. Ott megállapították, hogy három legalsó csigolyája összecsúszott, kettő eltört, 1 pedig megrepedt neki. Emellett az ínszalag teljesen elszakadt és begyulladt neki. A gyulladás miatt csúszik a műtét. Ha a mai újabb kontroll végre gyulladás-mentes állapotot állapít meg, akkor holnap reggel műtik. A gyermekem fejlődő kora miatt mire számíthat a műtét után?, Mennyivel az operáció után kezdhető meg a gyógytorna? A gyerek utolsó előtti éves gimnazista. Várhatóan mikor mehet iskolába (van rá esély Ön szerint, hogy akár már szeptember 1-jén a társaival lehet)?, Mennyi idő lehet a teljes felépülése? Ebben az időszakban mire számítsunk, mi szülők és mindazok, akik mellette vannak? A súlyemelés, mint sportág, mennyire folytatható? Ön a súlyemelés esetleges lecserélése esetén – az úszáson túl – mely sportágakat ajánlaná (pl. labdajátékokon vagy éppen atlétikán belül vagy lovaglás)? (2020. augusztus 10.) A megtisztelő válaszát, segítségét előre is köszönöm! Mónika egy gyermekéért aggódó édesanya

Dr. Puskás Réka válasza gerinc törés elcsúszással témában

Kedves Kérdező! Ebben a szerencsétlen és sok változós helyzetben internetes tanácsadás sajnos teljességgel lehetetlen. Amit mégis lehet mondani, hogy a gyermeke fiatal korára való tekintettel nagyon jó gyógyulási esélyekre számítunk. A stabil rögzítés után, amit a műtéttel el terveznek nyilván érni, szinte azonnal kezdik a gyógytornát, amit fokozatosan építenek fel. Azt, hogy az érintett terület, mennyire terhelhető, a sebészorvos határozza meg, ő felügyeli a rehabilitációt. Az utolsó gimnáziumi év nem ígérkezik könnyűnek, az iskolába járás nagyon sok ülés-terheléssel jár, ami megnehezítheti majd a bejárást. Lehet, hogy nem engedik majd iskolába menni az év elején. A család részéről sok odafigyelésre, segítségnyújtásra lesz majd szükség, az első pár hónapban, erre készüljenek, de egész napos felügyeletre nem lesz szükség. A gyógytornász majd segíteni fog a gyermek asztalának, székének és ágyának beállításban, ez esetleg szintén okozhat nehézséget. Ami a sportot illeti, a súlyemeléssel sajnos valószínűleg fel kell majd hagynia. Én magam a lovaglást sem ajánlanám, és egy darabig a sok talajérintéssel és csavaró mozgással járó sportokat (labdajátékok) sem tudnám javasolni. A serdülő fiú hosszú távú egészsége szempontjából kell majd gondolkodni, emiatt a versenyzésben sajnos most hosszabb ideig egyáltalán nem vehet majd részt. Mindenképpen azt javaslom, hogy bízzon a gyógyulásban! Türelemmel és sok munkával teljesen meggyógyítható a gyermeke. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. augusztus 25.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A térdemmel kapcsolatosan van egy gondom. Kb. két hónapja érzek egy fajta fájdalmat, amit nehéz meghatározni és nem...
Milyen mozgásformát és készítményt...
Tisztelt Dr. Nő! Korábbi kérdésemre adott válasza alapján kérdeznék. Diganózis: lumbalis gerincen jobbra convex scoliosis.Az L. III....
Mennyire veszélyes az állapotom?
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja isiászos tüneteim vannak: először a jobb lábba lesugárzó idegi fájdalommal kezdődőtt: főleg combhajlatba és...
Mikorra várható a gyógyulás?
Tisztelt Doktornő! Szeretném kérdezni erre a diagnózisra mit javasol: lumbalis gerincen jobbra convex scoliosis.Az L. III. csigolya felső...
Csontritkulás kezelés lehetőségei
WHO 3-as besorolású csontritkulásra ajánlották a Junod injekciót. Soha nem volt még törésem, sose kezeltek ezzel a problémával. Szeretném...
Derékfájdalom szoptatás alatt
Tisztelt Doktor Nő! 4 héttel császármetszésem után éles lesugárzó fájdalom jelentkezett a bal lábamba, illetve zsibbadás a nagy láb ujjban....