Helytelen ujjtartás

Kedves Doktornő! A csatolt kép szerinti helyzetben tartottam a mutatóujjamat körülbelül 1 hónapig (napi kb. 2 órát játszva egy számítógépes játékkal, és közben nem figyeltem a helytelen "ujjtartásra"), aminek a következtében a bal mutatóujjam végét, a disztális ujjpercet (direkt megnéztem, hogy így hívják), sokkal könnyebben tudom behajlítani, mint a jobb kezemen, a helytelen tartás miatt, illetve gépelés közben az említett helytelen tartás miatt néha "beesik" a képen is látható helyzetbe a mutatóujjam vége, ami közben néha fáj is, az lenne a kérdésem, hogy (azon kívül, hogy többet nem tartom ilyen helyzetben, mint a játék közben) mi lenne a megoldás a "beesésre", a túl könnyű hajlíthatóságra, és a fájdalomra? Köszönöm előre is válaszát!

Dr. Puskás Réka válasza ujj fájdalom témában

Kedves Kérdező! A jelenséget az ujjperc nyújtó izmainak elégtelen működése okozza valószínűleg. A kép alapján úgy látom, hogy a középső ujjperce van hajlított helyzetben és a disztális nyújtottban. Ez a, mennyiségű terhelés, amit ír, nem hiszem, hogy elég lenne komolyabb sérülés kialakulásához ebben a fiatal életkorban, de sok minden előfordul a világon. Néhány napig próbálkozhat egyedül erősíteni a nyújtást, a másik kezével segítse egyenes pozícióba az ujját és próbálja ott tartani erővel, szem ellenőrzése mellett, nagyon sokszor keveset egy napon. Ha jól megy, kis ellenállást is adhat a másik kezével. Kenje be gyulladáscsökkentő krémmel ahol fáj és éjjelre legalább sinezze nyújtott pozícióban. Ha nem ér el javulást 4-5 nap alatt, keressen kézsebészt és mutassa meg. Ha nem táplálkozik rendesen, próbálkozhat B vitamin komplex szedésével is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. május 05.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Három hete kificamitottam a...
Tisztelt doktornő, Három hete kificamítottam a hüvelykujjamat (legalább is szerintem ez történt) orvosnál nem voltam, azóta is fáj néha és...
Fájdalom az ujjban
Üdvözlöm! Egy igen régóta fennálló problémával keresem. A (jobb) gyűrűsujjam utolsó ujjpercénél a körömágy alatti területen már egészen kis...
Jobb kez mutato ujj fajdalma
Tisztelt Doktor Ur/No! A jobb kezemen foleg a mutato ujjamon eszletem zsibbadast par napig, azota viszont eroteljes fajdalmat erzek, kisse...
Feszülés, megmerevedés
Tisztelt Reumatológia! (Gerincferdülésem van diagnosztizálva.) Pár hónapja nagyon meghúztam a, derekam, az a fájdalom elmúlt azóta,...
Lábfej törés
T. Doktornő! Egy hete nyaralás közben kifordult a bal lábfejem, jegeltem, pihentettem és napról napra javult, tudtam lassan járni és...
Artroscopos térdműtét után
Tisztelt doktornő! Május közepén műtötték a térdemet artroscopiával. Meniscus szakadás, ízületi belhártya gyulladás és szalag plasztika van...