Lábujj törés

Tisztelt doktor! Hétvégén kicseréltük kislányom fotel ágyát (10.26.-án)!Segíteni akartam és a régi fotel ágy támláját megfogtam, ami kicsúszott s kezemből és ráesett a bal lábfejemre! Az agyamba ment egyből a fájdalom, utána a lábamba! Nem nagyon szoktam sírni, de ez úgy fájt, egyből levettem a cipőt mert bedagadt! A mentő vitt az OBSI-ba, ott doki után megröntgenezték! A következő állt a papíromon: Az I.ujj proximalis percének fejecsénél harántirányú repedés van! A doki meg azt mondta, hogy eltört! Jégzselét teszek rá naponta többször pár percre! Azt vettem észre, ha fekszem és a bal lábam be van hajlítva, tudom picit mozgatni a lábujjaimat, ha nyújtva van, ez lehetetlen! Gipsz papucsot javasoltak volna, de azzal feküdni kellett volna, amit a családom miatt ezt nem nagyon tehetem meg! Természetesen lefekszem, amikor csak tudok. Az lenne a kérdésem, hogy a repedésnek, mennyi a gyógyulási ideje? Hamarabb gyógyul, mint a törött lábujj? 4 hét után már vissza mehetek dolgozni vajon? Az OBSI-ban a doktor úr szerint 1 hét múlva már jobb lesz! Kontrollra 7-10 nap múlva kell mennem! Néha bel nyilall a lábujjamba, de érzem, hogy picivel jobb a javulás! Válaszát előre is köszönöm! Barbara

Dr. Holnapy Gergely válasza láb ujjperc törés témában

Tisztelt Hölgyem! A leírtak alapján, Ön tökéletes ellátást kapott a baleseti sebész kollégától. A "repedés" az egy elmozdulás nélküli törés. A teljes gyógyulása a csontnak 4-6 hét, de jellemzően 7-10 nap után kialakul egy olyan kötőszövetes kapcsolat a két törött csontvég közt, ami az elmozdulást már nem teszi lehetővé. Ezért is hívták vissza Önt kontrollra ebben az időpontban. Nyilván gipszrögzítésben jobban biztosítható a törött végtag nyugalma. Azonban ha kemény talpú lábbelit visel, amiben a járás során az érintett csont melletti ízületek mozgása kisebb, úgy a fájdalom is kevésbé fog dominálni. A végtag felpolcolása pedig a jobb végtagi keringés miatt javasolható. Ha a törött csontvégek körüli duzzanat (bevérzés, ödéma) csökken, akkor az Ön szubjektív panaszai is jelentősen csökkenni fognak. A munkába történő visszaállás pedig nagyban függ attól, hogy Ön milyen munkát (álló/ülő) végez, mennyit és milyen módon kell utaznia. Ez néhány naptól több hétig változhat, a fenti sajátosságok függvényében. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. november 03.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Feszülés, megmerevedés
Tisztelt Reumatológia! (Gerincferdülésem van diagnosztizálva.) Pár hónapja nagyon meghúztam a, derekam, az a fájdalom elmúlt azóta,...
Lábfej törés
T. Doktornő! Egy hete nyaralás közben kifordult a bal lábfejem, jegeltem, pihentettem és napról napra javult, tudtam lassan járni és...
Artroscopos térdműtét után
Tisztelt doktornő! Május közepén műtötték a térdemet artroscopiával. Meniscus szakadás, ízületi belhártya gyulladás és szalag plasztika van...
Enyhe fájdalom mély levegővetelkor
Szep napot! Napokban eszrevettem magamon, hogy egy mély levegővétel kifujásakor a jobb oldali bordám alatt egy enyhe szúró fájdalmat...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Dr Nő! Köszönöm a múltkori válaszát. Szeretnék még kérdezni Öntől ha megengedi. Térd artroszkóp műtét után vagyok. igazából a...
Vizsgálati kérelem
Tisztelt Doktornő! segítségét kérném az alábbi témában: Ezt a cikket olvastam el: https:...