Csomó a tenyérben

Tisztelt Címzett! Idén, május 25.-én egy mászóklubban az egyik kapaszkodó elemre a bal kezemmel sikerült úgy megkapaszkodnom, hogy mikor lejöttem, éreztem, hogy valami nem stimmel. Körülbelül a kis és gyűrűsujjam között, az ujjaktól kb 3 centire lefele, az első hajlat alatt (remélem érthetően magyarázom) egy kis csomó alakult ki szinte azonnal. Érezhetően kemény mikor megérintem és nem múlik el. Eltelt 1 hónap és még mindig ugyanolyan kemény. Ha elkezdem lassan simogatni a csomót, akkor a kisujjam legalsó ujjpercén érzek egy kis "érzést". Lehet, hogy egy ér összegabalyodott? Jó lenne tudni, hogy mi lehet a probléma. Köszönöm előre is.

Dr. Bogdán Aurél válasza tenyéri elváltozás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján elképzelhető, hogy a megerőltetés miatt kialakult egy gyulladásos csomó az ínhüvely környékén. kisebb eséllyel érsérülés is kialakulhatott. Mindenképpen vizsgálatra van szükség, mely miatt keressen fel egy kézsebészeti, vagy ortopédiai szakrendelést. Vizsgálatokat követően pontosabb diagnózist és megfelelő kezelést kaphat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2019. július 02.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Milyen terápiákat, gyógymódokat ajánl...
Csatoltan küldöm az alábbi leletemet. A kérdésem az lenne, hogy a leghamarabbi felépülésemhez milyen gyógymódokat, terápiákat kell...
MRI vizsgálati eredmény véleményezése
Szakvélemény. MRI vizsgálati lelet, Mennyire terhelhető a térd, lehetséges kezelések. Elülső keresztszalag mucoid, degeneratio. Medialis...
Röntgen lelet értékelése
A leletről szeretnék értékelést, nagyon sokára kaptam időpontot szakorvoshoz. L/s gerin 2 ir felv A lumbalis lordosis íve megtartott,...
Gerinc prrobléma
Tisztelt Dr. Szilágyi Annamária. Hosszabb ideje érzek erős fájdalmat a, derakamban. A háziorvosom elküldött röntgenre: - Kisfoku jobbra...
Csontosodás elősegítése
Kedves Doktornő! Femur osteotómiához kapcsolódó reteszcsavaros velőűszegezést kaptam. 9 hete volt a mütétem. Röntgenfelvételek alapján...
Mit tudok tenni az alábbi,...
Röntgen: Vizsgálat iránya: 2.ir. jobb sarok felvétel Lelet: A jobb tuber calcanein dors. egy 12 mm-es, plantárisan egy 8 mm-es...