Bokaszalag sérülés

Jó napot kívánok. Pár nappal múlt egy hónapja, hogy gördeszkázás közben meghúztam a bokámat, vagy talán részben el is szakítottam a külső szalagot. (orvos nem látta) Az első perctől kezdve tudtam enyhe fájdalom kíséretében járni, csak oldalra nem bírtam mozgatni. A sérülés után egy héttel szereztem be boka merevítőt, amit azóta is hordok. Körülbelül egy hétig próbáltam minél kevesebbet sétálni, de egy hét után hétvégente 10-12 kilométert kirándultam az elmúlt három hétben. Hirtelen terhelésnél még mindíg fáj, és az lenne ezzel kapcsolatban a kérdésem, hogy a sok túrázás következtében tapasztalható gyenge javulás az állapotomban? Illetve még azt szeretném kérdezni, hogy a sportolás akkor folytatható ha már semmilyen fájdalmat sem tapasztalok? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza boka sérülés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. A sérülést követően a mihamarabbi gyógyulásért legalább 1 hónapot kellett volna pihentetni. A túrázások, nem tettek jót a regenerációnak. Azzal, hogy a panaszok csökkennek, és a duzzanat is mérséklődik, nem jelenti azt, hogy a szalag is gyógyul, persze, ha egyáltalán el volt szakadva. Mindenképpen javasolt szakembernek megmutatni, hogy kiderüljön, volt-e szakadás. ha igen, még mindig nem késő pihentetni rögzítőben, hogy a szalag tudjon regenerálódni. A rögzítés hiányában tartós instabilitás, rendszeres sérülések, porckárosodás lehet a következmény, ami hosszútávon a boka elhasználódását, egész életre szóló fájdalmas voltát eredményezheti. A sport elkezdésének időpontjáról is kérdezze meg a baleseti sebészt!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. január 07.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Boka fájdalom
Tisztelt Címzett! Kb.egy hete betonoszlop ráesett a bokám belső oldalára. A röntgenen hajszálrepedést találtak. Kaptam egy hét gipsz sínt, amit tegnap...
Részleges szalagszakadás
Tisztelt Dokrtor Úr/Doktor nő, Másfél héttel ezelőtt részleges külbokaszalagszakadást szenvedtem, melyre fekvőgipszsint nem, hanem 6 hétig viselendő "járó"...
Boka műtét
Üdvözletem. Kb 2, 5 hete műtöttek. Ugrócsont töréssel. Kaptam. 2 csavart. Nem régiben megbotlotta ráléptem, estem a műtött lábamra. Az lenne a kérdésem, hogy...
Boka szalag szakadás
Üdv: Dr úr 2018 07 18.an lépcsőzes közben kifordult a lábam, a fájdalom miatt azonnal kórházba szállított egy hozzámtartozó. A kórházban azonnal röntgen...
Bokazúzódás?
6 hete volt bokasérülésem, egy hegyes tárgy ütötte meg a bokámat, amikor egy kis reccsenést hallottam. Estére bedagadt. Az ügyeleten röntgennel zárták ki a...
Bokaszalag szakadás
Bokaszalag szakadásom van. Gipszet 2hét után le is vették. Bokamerevítőt kaptam és a fájdalmaim csak most kezdődtek igazán. Az normális hogy a vádlim fáj a...