Ideiglenes (?) protézis

Tisztelt szakértő! Édesanyámnak (65 éves) tavaly, decemberben a bal térdprotézisét eltávolították MRSA fertőzés miatt. Cementből készült mozgó spacer került beültetésre. A gyógytorna sokat segített, szépen hajlítja. A probléma az, hogy sokszor hall recsegő, ropogó hangokat a térdéből, illetve elmondása szerint „mintha egy gumikötél nem engedné a nyújtást-hajlítást”, ilyenkor fáj is a lába. Az lenne a kérdésem, meddig lehet bent egy ilyen „ideiglenes” protézis és ezek a hangok utalhatnak bármilyen problémára a protézissel kapcsolatban? Ugyanis az édesanyámat operáló orvos is műtéten esett át, így bizonytalan az új protézis behelyezésének ideje. Illetve még azt szeretném tudni, hogy a jobb oldali csípőprotézisében kialakulhat-e bármilyen károsodás amiatt, hogy most főleg a jobb oldala van terhelve? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza térd protézis témában

Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk, képek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Az távtartó (spacer) hosszabb ideig is bent lehet. Általában a gyulladás megszűnése után, az újabb protézis beültetése során szoktuk eltávolítani, hogy ne kelljen ezért plusz műtétet végezni. Erre általában 3-6 hónap után kerül sor a labor és röntgen eredményektől függően. A recsegő-ropogó hang gyakran előfordul a spacer esetében. Ez nem fixen rögzül, és a térd mozgatásakor ez is elmozdulhat és ilyenkor a csontvégek nem simán mozognak, ez kelt ilyen hangot és érzést. Hosszútávú használatkor előfordulhat, hogy a csontállomány "kopik", deformálódik. Ezt műtét előtt konstatálják és az akkori csontállapotnak megfelelő típusú protézist fogják beültetni. sajnos azzal, hogy ezt a végtagját kíméli, a másikat túlterheli. Ez a másik protézisben gyorsabb kopást, idő előtti kilazulást eredményezhet. Ezért fontos annak az állapotát is rendszeresen ellenőrizni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2018. július 16.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdprotézis műtét után
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 2020. január 20-án történt TEP beültetés a jobb térdembe. A térdem és a lábam azóta is folyamatosan dagad, ezért a...
Térdprotézis
Három műtét, három különböző térdprotézis, az utolsó két éve volt. A méret és a behelyezési pozíció miatt állandó fájdalom és gyulladás a...
Fejtető bizsergő fájdalom és...
Kedves Doktornő! Csak a bal oldalon, fejem tetején néha késszúrásszerű fejfájás van, néha csak ilyen bizsergő érzés. Mindig nyomást érzek...
Lábfej mozgása
Kedves Doktornő! Az alábbi MR-em van: L. IV.-S. I. discopathia, L. IV.-L. V. centralis-bal paracentrális kiszakadt sérv cranialis irányú...
Porckorongsérv?
Kedves Doktornő! Már korábban is írtam önnek. Azóta voltam CT vizsgálaton. Vizsgálat eredménye: A lumbalis lordosis megtartott. A vizsgált...
Súlykorlátozási javaslat
Kedves Doktornő! A tanácsát szeretném kérni. Gyermekkorom óta diagnosztizált scoliosisom van, amire én tudatosan figyelek, mert szeretném...