Térdkalács törés

20 éves egyetemista vagyok. Történt, hogy a felmosott padlón szerencsétlenül megcsúsztam és bevertem a térdem egy téglafalba. A térdem megdagadt, de járni úgy ahogy tudtam rajta ezért én csak zúzódásra gyanakodtam. Ezután pár nappal mivel még mindig nem akart elmúlni a daganat illetve nem hajlott teljesen lábam, ezért elmentem a sebészetre. Ott megröntgenezték és a patella horizontális irányú törését állapították meg. Nem műtöttek meg csak sínbe rakták lábam, illetve egy hét után műanyag gipszet kértem rá. Holnap lesz két hete, hogy gipszbe van. Mondták hó vigyázzak mert elmozdulhata két törött rész. A kérdésem az lenne, hogy érezném valahogyan ha a elmozdulna? Fájna vagy valamit éreznék? Illetve, hogy mennyi gyógytornára/rehabilitációra számíthatok miután leveszik a gipszet (ez ha minden igaz 4 hét múlva lesz). Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza csonttörés témában

Ha a végtag körkörös gipszben van, kicsi az esély az elmozdulásra. Ha ne adj Isten valami okán fogva ez megtörténik, (ehhez ismételt sérülés szükséges) akkor duzzanat, fájdalom, járásképtelenség alakulhat ki. A gipszrögzítés időtartamától és egyéni sajátságoktól is függ, hogy, mennyi idő kell a teljes rehabilitációra. Általánosságban azt szoktuk mondani, hogy ahány hétig volt fenn a gipsz, annyi hét rehabilitáció szükséges.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. május 03.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Törött végtag, műtött láb
Nyolc hete műtöttek sípcsont töréssel, velőűrszegezést csináltak, tíbia és fibula törés volt, darabos. Fém van benne, a nyitott gipzs után, het hétig...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
V. Lábközépcsont törés
Eltört az V. Lábközépcsontom, mert sajnos rosszul léptem, tudtam rajta járni csak egy pici fájdalommal járt, bementem a sürgősségire csináltak egy röntgent...
Kézközépcsont törés
Jó napot kívánok! Egy olyan kérdésem lenne, hogy a jobb kezemben kézközépcsont többszörös áll fenn, még a mai nap is és ez tart egészen október végéig....
Lábközépcsont törés 2.
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél Úr, nagyon köszönöm korábbi válaszát. Engedje meg, hogy csatoljak egy friss rtg képet, ez június 26-án készült. Talán így már...
Lábközépcsont törés
Tisztel Doktor Úr/Nő, 2018.05.30-án lépcsőn elbotlottam. 05.31-én diagnózis: Az V-ös metat. distalis felében subcapitálisan jó helyzetű hosszú ferdetörés...