Foraminalis stenosis

Kedves Doktor úr! 2 éve 4. alkalommal bal oldalon becsípődik a, derekam, fáj, zsibbad a lábam és kb 2 hónap után tulajdonképp gyulladáscsökkentők hatására elmúlik. Hajolni, menni, bárhogy, mindent tudok csak a fenti tünetek. Nem gyógytornáztam.. Leletek: CT -LIV discus körkörös protrusio, mely a gerinccsatornát és a forameneket kissé szűkíti. MR szintén ez. Orfiban csak tornát javasoltak. Eddig nem esett szó műtétről, most sem, de most azt mondta egy doktor, hogy meg fog érni a műtétre...sérvem nincs, akkor mi ez, így nem értem. Ezt kötelezően meg kell majd műttetnem "csavarozással"? Mikor? Megijedtem ettől. Eddig senki nem mondta, hogy erre számítsak. Jelenleg nem javasolt műtétet. Köszönöm! üdv.Éva

Dr. Bogdán Aurél válasza porckorong kiboltosulás témában

Vizsgálat nélkül, illetve a CT felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. A leírás alapján kiboltosulás van a porckorongon, de kiszakadva nincs. Ez az állapot azonban romolhat, főleg teher cipelésre, erős fizikai igénybevételre. Mindenképpen kímélni kell a, derekát, illetve rendszeresen kell idegsebészeti kontrollvizsgálatokra járni, hogy időben észre vegyék a romlást és ha szükséges műtétesen beavatkozhassanak. Azt, hogy mikor lesz szükség a műtétre előre nem lehet látni. Minnél jobban kíméli magát, annál később.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2016. április 06.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Gerinc MR vizsgálat értelmezés
Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy a tavaly készült MR vizsgálatom (ami mk.o. lábfejzsibbadás tünet miatt készült) leírása...
Feszülés, megmerevedés
Tisztelt Reumatológia! (Gerincferdülésem van diagnosztizálva.) Pár hónapja nagyon meghúztam a, derekam, az a fájdalom elmúlt azóta,...
Lábfej törés
T. Doktornő! Egy hete nyaralás közben kifordult a bal lábfejem, jegeltem, pihentettem és napról napra javult, tudtam lassan járni és...
Artroscopos térdműtét után
Tisztelt doktornő! Május közepén műtötték a térdemet artroscopiával. Meniscus szakadás, ízületi belhártya gyulladás és szalag plasztika van...
Enyhe fájdalom mély levegővetelkor
Szep napot! Napokban eszrevettem magamon, hogy egy mély levegővétel kifujásakor a jobb oldali bordám alatt egy enyhe szúró fájdalmat...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Dr Nő! Köszönöm a múltkori válaszát. Szeretnék még kérdezni Öntől ha megengedi. Térd artroszkóp műtét után vagyok. igazából a...