Nyaki gerinsérv műtéti rehabilitáció

Üdvözlöm! 8 napja volt nyaki porckorong sérv műtétem. Be lett helyezve egy inplantátum. Doktor Úr azt mondta, hogy mivel nagyobb volt a csigolyák, deformitása, így nagyobbat kellett behelyezni, nyilván az én anatómiai viszonyaimat figyelembe véve. Műtét előtt kérdeztem a doktor urat, hogy mikor dolgozhatok a beavatkozást követően. Említettem neki, hogy hímzéssel és varrással foglalkozom.Ő azt mondta, hogy kb 2 hét múlva. Gyógytornára vonatkozóan nem kaptam információt. Most még mindig eléggé fájnak a csigolyáim és a nyaki izmaim. Nem tudom, hogy csak én vagyok e nyűgösebb az átlagnál, vagy nem csinálok valamit jól, de valahogy nem érzem úgy, hogy hamarosan újra dolgozhatok, pedig mindenem a munkám. Szeretnék tanácsot kérni, hogy mit és hogyan tegyek a tökéletes és mielőbbi gyógyulás érdekében. Valamint azt szeretném kérdezni, hogy mit tegyek a fent említett kézműves tevékenység közben, hogy ne újuljon ki újra a gerincproblémám. Segítségét előre is köszönöm: Andrea

Dr. Bogdán Aurél válasza nyaki porckorong sérv műtét témában

Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Sajnos az Ön munkája nem kedvez a nyaki panaszainak. A műtét után 2-3 héttel fokozatosan visszatérhet a hímzéshez, de arra számoljon, hogy a tartós kényszertartás miatt visszatérhetnek a fájdalmak, illetve tekintettel arra, hogy Ön még fiatal az évek alatti kiújulás sem zárható ki. Beszélje meg kezelőorvosával a következő kontrollvizsgálaton, hogy a látott anatómiai viszonyok és a beültetett implantátum mellet folytathatja-e korábbi tevékenységét vagy nem, illetve ha igen, milyen segédeszközt tud Önnek javasolni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2016. január 29.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térd arthrosis gyógyitható hialuronsav...
Tért arthrosist állapítottak meg. Felmerült hyaluronsav injektálása a térdbe. Kérdezem, hogy az injektálás helyettesíthető-e hialuronsav...
Térdficam Mr
Tisztelt Doktornő! 1 hónappal ezelőtt volt térdsérülésem, melyről MR vizsgálat készült. Szeretném a segítségét kérni a lelet...
Meniscus szakadás - MR eredmény alapján...
MR eredményem alapján mi a diagnózis, mi lehet a megoldás, kell e műteni, állhat e a háttérbe autoimmun betegség? (reumatid artis) MR...
Középtáji gerinc fájdalom kisgyermekek...
Tisztelt Doktornő! 33 éves anyuka vagyok, jelenleg két 1 éves ikergyerkőcöt cipelek nap-mint nap. A gerincem középtájon fáj. Keményebb...
Térd artroszkópia, szükséges...
Tisztelt Doktornő egyre több panasz van a bal térdemmel, az ortopéd orvos meniszkusz sérülésre gyanakszik, artroszkópos mütétet javasol....
Milyen úton haladjak?
Kedves Doktornő! Tüneteim 6 hete jelentkeztek bal oldali herefájdalommal. Elmentem egy urológiai szakrendelésre, ahol megultrahangoztak...