Nyirokerek sérülése

Kedves Doktor Úr! Idén május végén a bal lábszáramra esett a quad egy borulást követően. Nyílt seb nem volt, sürgősségi vizsgálat szerint zúzódás történt (cont. et haematoma et abrasio cruris I.s.), törést fizikai vizsgálattal kizárták. Nagyon bedagadt a lábszáram és a lábfejem is, be is lilult. Ez elmúlt, már nem is fáj és nem is érzékeny, de sajnos még most is látható, hogy a bal lábszár és boka vastagabb, mint a jobb. Valamint, ha sokat állok, sajnos picit megdagad, a zokni nyoma is jól látszik. Intenzíven sportolok, triatlonozom. Teljesítményben nem érzek visszaesést, de nagyon zavar, hogy dagad. Háziorvost most meglátogattam, és javasolta, hogy menjek vissza a traumatológiára. Szerinte a nyirokerek megsérültek, ezért dagad a lábam. El fog ez múlni? Aggódom, mert már több, mint 2 hónapja történt a dolog.. Üdvözlettel.

Dr. Bogdán Aurél válasza zúzódás utáni végtag duzzanat témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a végtag keringésében alakult ki zavar a sérülés során. Sérülhetett a nyirok keringés is, de a vénás hálózatot ért károsodás miatt is dagadhat a lába. Mindenképpen célszerű lenne ultrahangos vizsgálat a sérült végtagról, esetlegesen egy Color-doppler vizsgálat is. Addig is használjon Lioton gélt a végtag keringésének javítására, esetlegesen szájon át szedhető flavonoid származékokat. Keresse fel ezek miatt korábbi kezelőorvosát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2015. augusztus 08.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Csukló, ujj, alkar fájdalom
Tisztelt Doktornő! Szeretném kérni a szakvéleményét és útmutatását az alábbi elhúzódó, illetve nemrégiben megjelent panaszcsoportjaimmal...
Csípő izületi porckpás?
Tisztelt Doktornő! Eddig aktív életet éltem (torna, úszás, kerti munka) magas vérnyomáson kívül, mely gyógyszerrel jól kezelhető...
Bokatörés Bioptron kezelése
Tisztelt Webbeteg! Külboka törést szenvedtem és fémek vannak benne. A mai dátumtól számítva 3-4 hét múlva megyek ismét kontrollra a csont...
Fejtető bizsergő fájdalom és...
Kedves Doktornő! Csak a bal oldalon, fejem tetején néha késszúrásszerű fejfájás van, néha csak ilyen bizsergő érzés. Mindig nyomást érzek...
Lábfej mozgása
Kedves Doktornő! Az alábbi MR-em van: L. IV.-S. I. discopathia, L. IV.-L. V. centralis-bal paracentrális kiszakadt sérv cranialis irányú...
Porckorongsérv?
Kedves Doktornő! Már korábban is írtam önnek. Azóta voltam CT vizsgálaton. Vizsgálat eredménye: A lumbalis lordosis megtartott. A vizsgált...