Csípőműtét utáni teendők

Tisztelt doktornő/úr! Január 29. óta gyógyulok., December 6.-án végeztek rajtam csíőprotézis műtétet, amely nem sikerült, mert kiugrott a protézis. A második műtét január másodikán történt. Ez már cementes protézis beültetését jelentette. Fertőzés miatt újabb műtétre került sor. A műtétek után gyógytornász foglalkozott velem 2 hétig. Ezután otthon, férjem segítségével folytattam a tornát. 20 alkalommal mágnesterápiás kezelést kaptam. Jelenleg is tornázom otthon. Beutalót kaptam a Széchenyi fürdőbe, de annak költségeit nem tudom fizetni. Jelenleg már a járókeretet elhagytam, 2 könyöktámaszos mankóval tudok járni. Problémám az, hogy a műtött bal lábam szinte már jobban működik, mint a jobb, amellyel hasonló problémáim vannak, mint a ballal volt a műtét előtt. Kérdésem: mit kellene tennem, a mielőbbi gyógyulás érdekében, hiszen másoktól azt hallom, hogy a műtét után 4-5 héttel már 1 bottal jártak. Mit tehetek a további mielőbbi javulás érdekében? Érdemes-e csontkovácshoz fordulni, vagy más egyéb terápiát igénybe venni a nem műtött jobb lábam javulása érdekében? Annak idején az ORFI-ban történt többszöri kezelés során hasonló diagnózist állítottak fel, mint a bal lábamra. Szeretném elkerülni az újabb oprációz a másik lábammal. Köszönettel várom szíves válaszukat.

Dr. Bogdán Aurél válasza csípőműtét témában

Vizsgálat nélkül illetve a röntgen felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján, illetve a nagy általánosságot véve a következőket tudom mondani, javasolni. Tekintettel arra, hogy nem vagyunk egyformák, a gyógyulásain sem ugyanolyanok. Az Ön esetében két műtét is történt, illetve fertőzés is fellépet, ami tovább rontja a gyógyulást. Ilyen tényezők mellet is általában fél év alatt végbe megy a rehabilitáció. Az Ön esetében az is felmerül, hogy azért nincs további jelentős javulás, mert már a másik kopott csípő korlátozza mozgásában és lehet, hogy azt is operálni kellene. Mindenképpen operáló orvosa és egy rehabilitációs orvos véleményét is ki kell kérnie. Ha gondolja az összes dokumentációjával keressen fel egy másik ortopéd szakorvosi rendelést is és kérdezze meg az Ő véleményét is és utána hozza meg a döntést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2014. augusztus 27.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mire számíthatok?
Tisztelt Dr. Nő/Úr! 63 éves vagyok. Tavaly októberben jobboldali csípő műtétem volt. Idén sajnos a bal térdemet kellett műteni. A Jobb...
Funkcionális vagy anatómiai eltérés
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Azért keresem meg Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy hosszabb ideje fennálló problémámmal...
Kell e műtét?
Tisztelt Dr Nő! A véleményét szeretném ki kérni. Június 6 án kezdődtek a panaszaim. Munkából haza érve arra lettem figyelmes, hogy a jobb...
Izom gyengeség, izom csökkenés
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Izomvesztéssel és izomgyengeséggel kapcsolatos panaszom miatt keresem Önt. Két és fél évvel ezelőtt még...
Beütés-eséssel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Dr Nő/Dr Úr! Mai napon munkahelyemen hatradoltem a szek tamlajanak es eltort a tamlaja es szerencsere egy fal volt a hatam mogott...
Lábfájdalom oka?
Jó napot kívánok. KB egy hónapja voltam MR en az alsó gerinc miatt, mivel zsibbadt a bal lábam, deréktől lábujjig. Elég sok problémát...