Duzzanat mindkét sípcsonton

Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy mindkét spcsontomon duzzanat keletkezett már 1, 5 éve egy-egy ütés után. Terhelés hatására kicsit megduzzad és fáj, tapintásra kemény, bőr elszineződést nem tapasztaltam. Nyugalmi állapotban semmit nem érzek. Mindkét esetben a sípcsontom középső részén jelentkezett a probléma. A baloldali nagyon kicsi, szinte borsónyi, a jobb jóval nagyobb, bár az utóbbi nagyobb ütést is szenvedett el. Voltam röntgenen, ott azt lehetett látni, hogy a duzzanat egyeneltesen emelkedik ki és egyenletesen is simul bele a csontba. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza duzzanat témában

Vizsgálat nélkül és a röntgen felvétel ismerete nélkül (a leírás nem elég) nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján ez lehet a sérülésből adódó csont és csonthártya sérülés, de anyagcsere betegség és igen ritka esetben daganat is állhat a háttérben. Azt javaslom keressen fel egy ortopédiai, vagy baleseti szakrendelést, ahol további vizsgálatokkal pontosabb diagnózist és megfelelő kezelést tudnak mondani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2014. április 28.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Állkapocs alatti duzzanat
Tisztelt Doktor Úr! Egy tünetről szeretnék kérdezni, ami egy állkapocs ívével párhuzamosan meghúzódó kisebb duzzanat. Szabad szemmel nem...
Dozzanat, betüremkedő orrgarati szövet
Tisztelt Doktor/Doktornő! 34 éves Férfi vagyok. 8 éve folyamatosan szipogok, és enyhén mindig folyik az orrom. Szem körüli fájdalom...
Folyamatosan félrediagnosztizált...
Tisztelt szakértő orvos, Közel 6 éve abbahagytam a távfutást, amit élsportként űztem, mivel időm és energiám sem engedte az egyetemi...
Kéz duzzanat
Jó napot tisztelt doktor nő/úr! Azt szeretném kérdezni, hogy meleg hatására mi az oka annak, hogy, duzzadnak meg az ujjaim virsli alakura...
Gát duzzanata
Kedves Doktor Úr/Nő! Miután együtt vagyunk a párommal, a gát és annak hüvely felöli része bedagad, ami másnap is fáj együttlétkor. Ebben...
Csomó a combon
A jobb combomon az ágyéknál van egy csomó. Nyomásra fáj. Külsőleg duzzadt és kemény, de nem piros. Mi lehet? Lehet rák?