Achilles szakadás

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 2013.nov. 23-án focizás közben elszakadt a jobb achillesem. Még aznap műtét történt, ezután, december 13-ig gipszsínben voltam. Ekkor járógipszet kaptam január 3-ig, majd levették a gipszet és tornáztatás és fokozatos terhelés volt a javaslat, de gyógytornát nem írtak ki kérésem ellenére sem. Következő kontrollom január 17-én volt, ekkor a javaslat szerint teljes terhelést írtak elő. Az üzemorvosom ekkor még 2 hétig felmentésben tartott így febr. 1-én megkezdtem a munkámat, igaz még sántítottam és estére be is dagadt a bokám két oldala. Sajnos február 7-én lépcsőzés közben újra szakadást éreztem, a kezelőorvosom diagnózisa tapintás alapján részleges szakadás. Most ortrézist kaptam, amit azóta is hordok, az orvosom azt mondja, hogy nem műti meg, össze fog hegesedni. Gyógyulási idő az orvosom szerint a tegnapi kontroll után még két hónap. Kérdésem, hogy mi a véleménye, várjam a hegesedést, vagy van stabilabb megoldás is, esetleg keressek más szakembert? Ön mit javasol?

Dr. Bogdán Aurél válasza ín sérülés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. leírása alapján elképzelhető, hogy a műtét után ismételten elszakad az ín akár részlegesen, akár teljesen. Részleges szakadásnál van létjogosultsága a konzervatív (műtét nélküli) kezelésnek is. Ilyenkor 2-3 hónap rögzítő viselése indokolt. Ha nem bízik kezelőorvosában, akkor mutassa meg magát másik szakorvosnak is, aki vizsgálatok után pontosabb választ tud Önnek adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2014. február 25.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mutatóujj ínszalag
Múlthéten sikerült elvágnom a mutató ujjamat, és az ínszalagot is ketté vágtam, a balesetin tűződróttal rögzítették a szalagot, arra...
Bokatörés Bioptron kezelése
Tisztelt Webbeteg! Külboka törést szenvedtem és fémek vannak benne. A mai dátumtól számítva 3-4 hét múlva megyek ismét kontrollra a csont...
Fejtető bizsergő fájdalom és...
Kedves Doktornő! Csak a bal oldalon, fejem tetején néha késszúrásszerű fejfájás van, néha csak ilyen bizsergő érzés. Mindig nyomást érzek...
Lábfej mozgása
Kedves Doktornő! Az alábbi MR-em van: L. IV.-S. I. discopathia, L. IV.-L. V. centralis-bal paracentrális kiszakadt sérv cranialis irányú...
Porckorongsérv?
Kedves Doktornő! Már korábban is írtam önnek. Azóta voltam CT vizsgálaton. Vizsgálat eredménye: A lumbalis lordosis megtartott. A vizsgált...
Súlykorlátozási javaslat
Kedves Doktornő! A tanácsát szeretném kérni. Gyermekkorom óta diagnosztizált scoliosisom van, amire én tudatosan figyelek, mert szeretném...