Lehetnek maradandó fájdalmak egy esésből?

Pár éve elestem, és megütöttem a bal hátsórészemet.Úgy érzem, hogy néha fáj, és kihat egészen a térdemig.időjárásváltozásnál fáj. Tavaly 5 hétig fájt, olyan volt, mintha, derekam becsípődött volna, de nem az volt. Alig tudtam felkelni, menni, lehajolni stb. Voltam röntgenen, ultrahangon, de semmit nem láttak.krémmel kentem, de nem ért semmit. Még annyi, hogy végzek álló, nehéz munkát. Szeretné megkérdezni, hogy esetleg csonttal v izülettel kapcsolodó betegség? Vagy valami más? köszönöm

Dr. Bogdán Aurél válasza fájdalom témában

Vizsgálat nélkül és a korábbi röntgen felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján elképzelhető, hogy az esés miatt a porckorongok sérültek meg, ezen elváltozásokat, viszont csak CT-vel, Vagy MR-el lehet kimutatni. Azt javaslom keressen fel egy ortopédiai, vagy gerincgyógyászati, idegsebészeti szakrendelést, ahol további vizsgálatokkal pontosabb diagnózist és megfelelő kezelést tudnak adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 27.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Fültájéki fájdalom
Kedves Dr. Zaránd Rajmund Egy-két éve kezdődött, a bal oldali fülem alatti probléma. Akkor elmentem fül-orr-gégészhez, nem talált semmilyen gyulladást. Azt...
Lehet gyanakodni leukémiára?
Kedves Doktornő! 1 hete már erős fáradtságot érzek magamon, amihez általános rossz közérzet társul, mintha beteg akarnék lenni. Testemben kisebb fájdalmakat...
Fizikai terhelésre hasi fájdalom
A probléma: Hónapok óta tartó hasi fájdalom. Mozgás hatására erős fájdalom jelentkezik az alhasban. Sebészeti vizsgálatok, ct, tumormarkerek, ultrahang,...
Komoly betegségre utalhat a problémám?
Tisztelt Doktor Úr! A panaszom körülbelül 1,5 hónapja kezdődött. A jobb kézfejemnél, pontosabban a hüvelykujj alatti résznél a tenyeremnél, erőltetésre...
Bal kar fájdalom
Kedves Doktornő, Doktor úr! Azzal kapcsolatban szeretném kérni a segítségüket, hogy nagyjából 3-4 hónapja érzem az alábbiakat: bal oldalon a hátamon...
Mri lelet (Dva gyanú)
Tisztelt Dr.Úr! A kérdésem az lenne, hogy 1 hónapja tapasztalok a látásomban problémákat, mintha nem olyan élesen látnék, mint régen. Szemész látott már több...