Lábsérülés

Tisztelt Dr. nő/úr azt szeretném kérdezni, hogy 11 hónapja volt 1 részleges izomszakadás sérülésem a bal lábszáramban. Mára már tudtam terhelni a lábamat bárhogyan, de az egyik súlyzós lábedzésemen olyan erősre sikerült, hogy az edzés utáni napon a sérülésem helyén ugyanolyan fájdalmat érzek a lábszáramban, mint a sérüléskor. Edzés után közvetlenül nem fájt másnapra erős izomlázat éreztem mind2 lábamban és estére kezdett megfájulni, ekkor kezdtem olyan fájdalmat érezni, mint amikor a szakadás volt. mind2 lábszáram fáj, de amelyik megvolt sérülve az sokkal jobban, így edzés után második napra. Amikor izomszakadásom volt azt egyből észleltem, hogy nagyon fájt, most csak később. És azt szeretném kérdezni, hogy kiújulhat e a sérülés? vagy csupán egy húzódás? vagy erőltetésből eredő izomfájdalom? Köszönöm előre is.

Dr. Bogdán Aurél válasza izomérülés témában

Vizsgálat nélkül nehéz megfelelő választ adni. Természetesen kiújulhat a sérülése, de annak hasonlóan kellene fájnia, mint a korábbinak. Az is elképzelhető, hogy egy erősebb rándulás, vagy kisebb fokú szakadás. Jegelje, borogassa, használjon valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentő krémet 1-2 hétig. Ha nincs jelentős javulás, akkor keressen fel egy baleseti szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2013. augusztus 19.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Bokatörés Bioptron kezelése
Tisztelt Webbeteg! Külboka törést szenvedtem és fémek vannak benne. A mai dátumtól számítva 3-4 hét múlva megyek ismét kontrollra a csont...
Fejtető bizsergő fájdalom és...
Kedves Doktornő! Csak a bal oldalon, fejem tetején néha késszúrásszerű fejfájás van, néha csak ilyen bizsergő érzés. Mindig nyomást érzek...
Lábfej mozgása
Kedves Doktornő! Az alábbi MR-em van: L. IV.-S. I. discopathia, L. IV.-L. V. centralis-bal paracentrális kiszakadt sérv cranialis irányú...
Porckorongsérv?
Kedves Doktornő! Már korábban is írtam önnek. Azóta voltam CT vizsgálaton. Vizsgálat eredménye: A lumbalis lordosis megtartott. A vizsgált...
Súlykorlátozási javaslat
Kedves Doktornő! A tanácsát szeretném kérni. Gyermekkorom óta diagnosztizált scoliosisom van, amire én tudatosan figyelek, mert szeretném...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A térdemmel kapcsolatosan van egy gondom. Kb. két hónapja érzek egy fajta fájdalmat, amit nehéz meghatározni és nem...