Lábközépcsont fájdalom

Tisztelt Doktornő! 1-2 hónapja NAGYON erős fájdalmat érzek a bal lábfejemben a 4. lábközépcsont és a külső ékcsont körül járáskor, lábujjhegyre állva, vagy nyomásra. Hosszú évek óta fáj a, derekam és a térdem is, van egy kis gerincsérvem (CT igazolta) gondolom, ez összefügghet a lábfejfájdalmammal. Elkezdtem intenzíven gyalogolni, ám úgy érzem, csak rontok a helyzetemen, belobbant a lumbágóm, a térdem és most a lábfejem is kétségbeejtően fáj. Milyen gyógymódot javasol? Megtisztelő válaszát köszönöm!

Dr. Puskás Réka válasza lábfájdalom témában

Kedves Kérdező! A lábfej fájdalom oka valószínűleg a relatív túlterhelés volt, legalábbis kezdetben. A láb statikai hibái (lúdtalp, harántsüllyedés) esetén a lábközépcsontokra nagy megterhelés hárul, és ettől túlterheléses fájdalmak, szalag és csonthártya gyulladások léphetnek fel. Előfordulhat a lábközépcsontok ún. fáradásos törése is, amely igazi csonttörés, de megelőző trauma nélkül. Inzenzív gyaloglás rontja a helyzetet valamennyi fenti betegség esetén. Ha most már a lába, térde és a, dereka is fáj, akkor lehet, hogy valamennyi részt túlterhelte a gyaloglással, és attól van, de az is lehet, hogy összefüggenek a fájdalmak és a, derékból kisugárzó panasza lett. Ezt orvosi vizsgálat során lehet elkülöníteni, amit Önnek is feltétlen javaslok. A lábáról rtg vizsgálat megmondja, hogy el van-e törve vagy nem. Ha most nem menne orvoshoz, akkor javaslom, hogy viseljen otthon is kemény talpú cipőt (fapapucsot), kb 2 hétig kímélje magát, ne gyalogoljon, a térdét borogassa és szedjen gyulladáscsökkentőt és porcvédő gyógyszert. Könnyű gerinctornát is végezzen. Utána óvatosan, fokozatosan megkezdheti a terhelést. Ha ettől nem szűnnek meg a panaszai, kénytelen lesz orvoshoz fordulni. Tisztelettel, Puskás Réka reumatológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 08.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Lábszár és lábfej fájdalom
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A 9éves unokám panaszkodik, hogy már kb két hónapja fáj a bal alsó lábszára és a lábfej felső része, láthatóan semmi elváltozás nem...
Vádlifájdalom
Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! Körülbelül 1 hónapja fáj a jobb vádlim főleg álló helyzetben (fekvés, ülés, járás közben nem) olyan érzés mintha egy kő lenne...
Mi okozhat erős lábujj fájdalmat?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Néhány hónapja heves fájdalom jelentkezett a bal lábam négyes lábujján. A fájdalom eleinte ritkán jelentkezett, mostanra azonban...
Lábfej fájdalom
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Édesanyám állandosult lábfej fájdalmával kapcsolatban szeretném kérni az Önök segítségét. Anyukám évek óta küzd a bal lábfején...
Keresztszalag (15)
Tisztelt válaszadó! Jómagam 44 éves vagyok. A hat saját gyermekem mellett a néhai húgom gyermekét is a férjemmel közösen neveltük fel, miután a sógorom már a...
Jobb láb panaszok
Kedves Doktor Úr/Doktornő! Egy hónapja jelentkeztek a tüneteim, kezdetben a jobb vádlimban érzetem fájdalmat, mely különböző megjelenésű volt. Volt, hogy...