Fáj a vállam, leginkább éjszaka

A panaszom a következő: 2-3 Napja csak úgy elkezdett fájni a vállam, fizikai terhelés nem érte, illetve sérülés sem. Vállamtól a lapockám közepéig, illetve a lapocka izületi tájék és a felkarom felső fele folyamatosan fáj, illetve ahogy mozgatom. Álló helyzetben ha lóg a kezem a törzsem mellet egész elviselhető, de éjjel lefekvéskor egyáltalán nem tudok aludni tőle szinte. Akár hogy fekszek a jobb karom, a vállam fáj. Próbáltam tornáztatni, 10-20 percig használ utána újra kezdődik. Mintha kiakarnák húzni a kezem... Mit tehetek illetve mi lehet az oka ennek hogyha nincs terhelés alatt. Lehet hogy pont ezért? Letapadtak az izmaim az is elképzelhető? Ugyanakkor vállkörzésre ropog is a vállam. Gondolkodtam rajta hogy elmennék edzeni, hátha a fokozatos és rendszeres megterheléstől jobban lesz, de egyenlőre nem merek bármit is tenni ellene csak pihentetni, de ez sem segít. Amióta nem végzek fizikai munkát 1, 5 év alatt vesztettem 10-12kg-ot a súlyomból, ez főként izomtömeg, mert alkatom miatt nem vagyok hajlamos hízásra. 1éve nem végzek fizikai munkát, 4-5 éve nem voltam orvosnál, nem voltam beteg. Lehet hogy a szervezetemnek szüksége van a fizikai megterhelésre ahhoz hogy egészséges maradjon? Jelenleg 22éves és 58kg körüli vagyok ami meglehetősen gyenge arány... Étvágyam sincs, mivel alig használok energiát... Biztató válaszukat várom. Köszönettel Stróbl Attila

Dr. Rybaltovszki Henrik válasza vállfájdalom témában

Kedves Uram, ha váll panaszai vannak, akkor kérem keressen fel vállízület megbetegedéseiben jártas szakembert. A leírtak alapján lehet hogy a panaszait a vállízület környéki nyáktömlők gyulladásai okozzák, de a váll környéki ínköpeny sérülése is lehet a panaszok oka.

A váll komplex ízület, ne hanyagolja el, keressen fel szakrendelést!

Tisztelettel: Rybaltovszki Henrik

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. november 06., 12:08; Megválaszolva: 2012. november 28., 20:03
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Hosszú ideje tartó váll fájdalom
Tisztelt Doktornő! Kb. 2 éve szenvedek, egy állandóan visszatérő váll fájdalommal. Reggel ébredés után mintha megszűnne, délután már egyre...
Miért fáj a bal felkarom
Üdvözlöm! Azt szeretném tudni, miért fáj a bal felkarom már több, mint fél éve. Akkor még csak hátmosáskor hasított bele a fájdalom, egyik...
Rotator köpeny syndroma
Tisztelt Doktornő! 2021. Január 2-a óta minden előjel nélkül a bal vállamban iszonyatos fájdalom jelentkezett, melyhez társult, hogy a karomat...
Felkarban fájdalom, sportsérülés
Jó napot! Hetente két alkalommal járok edzésekre rendszeresen, röplabdázok. 2 éve kezdtem a sportot de még nem volt olyan sérülésem ami 2...
Váll fajdalom
Kedves Doktornő Heti 3 4 alkalommal járok konditerembe már 3 éve eddig ilyen problémám nem volt hogy ennyire fájt volna a vállam mindig nagyon...