Mastophatia

Kedves Doktor Nő/Úr!

42 éves nő vagyok, saját kérésre 40 évesen voltam első alkalommal mammographiás vizsgálaton tekintettel arra, hogy 15 lombikbébi programon vettem részt. Sikeresen szültem 2002-ben egy kisfiút, 2 évig szoptattam.

Vizsgálat első alkalmánál már szerkezet beli különbséget állapítottak meg. sine morbo mammae. Legutóbb 2008.11.06-ban bal emlő külső felső negyedében diónyi, körülírtabb parenchyma tömörülés, mintavétel történt, mely a a fent leírt diagnózis véleményezte.

Ez tulajdonképpen mit jelent, úgy érzem nem kaptam kellő tájékoztatást és én sem tudtam utána járni édesanyám műtétei miatt. Jelenleg enyhe fájdalmakat érzek, amit félek már én beszélek be magamnak. November 12-re kaptam időpontot a kerületi szakrendelőbe mammographiára. Szeretnék jobban utána járni ennek és nem elhanyagolni. Ha esetleg tud segíteni, hogy kihez fordulhatnék, aki követné az állapotomat. Megköszönném.

Üdvözlettel: Marcsi

Dr. Csuth Ágnes válasza mastopathia témában

Tisztelt Marcsi!

A korábbi leleten a sine morbo azt jelenti, hogy eltérés nélküli. Ez a legmegnyugtatóbb eredmény. A korábbi mammographiás eredményt is figyelembe véve az újabb vizsgálat indokolt. Végezzen önvizsgálatot is. A lelettel egy emlőszakrendelést érdemes felkeresni, amik sebészeti osztályok keretén belül működnek. A folyamatos ellenőrzés és utánkövetés jó döntés.Üdvözlettel: Dr. Csuth Ágnes, háziorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2009. október 22., 20:33 ;Megválaszolva: 2009. október 22., 20:33
Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek
mastopathias emlő
Tisztelt Dr Úr-Nő! Három hónapja távolították el a méhemet és a baloldali petefészket. A melleimben ezek előtt is voltak mastophatias csomók...
Emlő
kedves doktorno! emlo vizsgalaton voltam, az eredmeny a kovetkezo. mindket emlokp. fokban zsirosan invovalt. a restallomany mastopathia kepet mutatja.azt...
Milyen betegség a mastopáthia?
T.Doktornő. Nemrégiben vizsgálaton vettem részt, s az orvosom egyéb vizsgálatok után megállapitották hogy a mellemben bizonyos Mastopáthia...
Mastopathia cystica diffusa
Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy mit jelent ez a mammográfia lelet? Az UH vizsgálat javasolt, de sajnos azt nem csinálta meg az SZTK-ban az...
Jó napot barátnőm honaljaban...
Jó napot barátnőm honalj duzzanata eszlelt doktorok nm tudják mi az és ki akarnak szedni egyet mit javasolnak? köszönöm