Mell trauma lelet aggodalom

Tisztelt Dr Baki Márta Tanácsát szeretném kérni. Nyáron már írtam Önnek. Augusztus végén erős trauma érte a mellem. Ezért szeptember 8-ÁN elmentem Dr Horváth Ilona radiológus doktornőhöz akihez már 5 éve járok. Azt mondta, hogy mivel a mellem nagyon duzzadt és sebes a mammográfiát nem ajánlja most. A leletem a következő volt szeptember 8-ÁN: A jobb emlő külső alsó negyedében a teljes szektort érintő, de jobbára a zsírszövetben már felszívódóban lévő mérsékelten echodús inhomogén terület, néhány apró maximum 5 mm-és zsírnecrózis. Más kóros eltérés torzulás hangárnyék nem mutatható ki. Az axillaris supracalvicularis és parasternalis régiók szabadok. Vénatágulat Tejút-dilatáció nem, detektálható. Valamint elmondta, hogy szerencsés vagyok mert a mellem egyáltalán nem, denz nagyon könnyen és jól vizsgálható. Azt mondta míg ezek a nekrózisok nem szívódnak fel addig ne menjek mammográfiára mert felesleges aggodalmat okozok csak magamnak. Most februárban tervezek menni kontrollra. Azaz 6 hónappal a baleset után. A kérdésem az lenne, hogy az a mellem egy ideig panaszmentes volt aztán elkapott egy félelem/ hipohondria kb 1 hónapja és azóta érzem, hogy nyilall fájdogál pattog zsibbad a jobb mellem. A jobb felkaromban pattog valami és a szegycsontom mellet is kellemetlen. Hetek óta számomra meghatározhatatlan okokból folyamatosan feszítem karom mellkasom. Bevallom az elmúlt 2 évben elvesztettem kissé a józan ítélőképességemet elnézést kérek….orvosként olvasni ilyesmit biztos nagyon bosszantó lehet. Az lenne a kérdésem ha szeptember 8-ÁN a sérülésen kívül egy tökéletesen negatív leletet kaptam annak ellenére lehet, hogy ez a fájdalom egy kialakuló rák okozta fájdalom? Lehet esetleg mellfajdalom az erős mellizmok karizmok gyakori szorításától? Minden nap átnézem nincs benne csomó . Köszönöm megtisztelő válaszát Jó egészséget Kata

Dr. Baki Márta válasza emlő fájdalom témában

Kedves Kata! Köszönöm, hogy ismét felkeresett levelével. Az augusztusi tünetek és a szeptemberi – talán emlő ultrahanos vizsgálat – a levele alapján megnyugtató. Valóban, jó lenne megnézni fél évvel a trauma után, hogy mi a helyzet. A tervezett ultrahangos vizsgálat terjedjen ki még az Ön által panaszosnak vélt területekre is: hónalj, mellkasfal, stb… Abban az esetben, ha a vizsgáló orvos úgy találja, akkor talán már mammográfiát is lehet végezni. Ezen kívül a zsírszövet elkülönítésére még a nuklearis magrezonancsia (MR) adhat felvilágosítást. Az emlő állományától függően esetleg tomoszintézis típusú vizsgálat is javasolható. Nagy valószínűséggel a kar, mellkasfali fájdalom esetleg a felszívódó károsodott szövetek következménye lehet, általában ezen a területen kialakuló rosszindulatú elváltozás nem szokott fájdalommal járni. Érdemes a fent javasolt vizsgálatokat elvégzeni, ill. elegendő – menstruáció utáni napokban – az emlő önvizsgálat. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. január 24.

Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek

Mellfájdalom aggodalom, mi lenne a jó...
Tisztelt Dr Baki Márta A tanácsára lenne szükségem...jó ideje a jobb mellemben van egy hirtelen fellépő nyillaló érzés ami ciklustól független. Nem...
Mellben talált csomó leletének...
Kedves Doktornő, Néhány hete mellfájdalmat éreztem folyamatosan felváltva mindkét mellemben, ezért elmentem egy emlő ultrahangra. Az ultrahang során az egyik...
Mellráktól való félelem
Üdvözlöm a segítségét szeretném kérni. A jobb mellem kb fél éve fájdogál nem folyamatosan, nem tudom pontosan meghatározni, hogy hol mert nincs kifejezetten...
Emlő fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 19éves lányom 2héttel ezelőtt a mellében egy kisebb fájdalmatlan csomót tapintott. Kicsit vártunk (2hét), hogy nem e a közelgő menstruácio...
Abbahagyhatom-e a fogamzásgátló...
Üdvözlöm! Menstruáció előjele közé tartozhat a mellfájdalom, azonban nekem rendszeresen pár havonta előfordult, hogy már a ciklus közepén jelentkezett és...
Fájdalmas csomó a mellben
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja van a jobb mellem szívhez közeli alsó részében egy félkemény csomó. Igazából ha megnyomom, mintha széttudnám nyomni és eltudom...