Tüdőgyulladás 1 hónapja

Tisztelt Doktornő! Édesanyám (52 éves), több, mint egy hónapja elhúzódó tüdőgyulladásban szenved. Kórházba kerülésekor nagyon rossz vérgázszinttel rendelkezett, fulladt, mivel mindkét tüdőlebenyét érintő ödéma jelentkezett nála. Kezdetben Doxycicline-t kapott, majd (ha jól emlékszem) Amoxycilline-t, aztán újra Doxycicline-t. Kapott vízhajtókat is, amitől a vizet sikerült a tüdőről eltakarítani, valamint "lóadag" szteroiddal kezelték. Sajnos, mivel diabeteses, így jelentősen megugrott a vércukorszintje, átállították inzulinra és elkezdték csökkenteni a szteroidokat. ennek következtében visszaromlott az állapota. Most ott tartunk, hogy bár javultak a röntgen eredményei, mégsem a várt ütemben gyógyul. A CT vizsgálat még mindig kétoldali tüdőgyulladást mutat. Jelenleg köhög és rekedt, de köpet nem jelentkezik. A vérgázszintje valamivel jobb. Ma Gentamycine-t kezdtek el neki adni, de nem tudom mire.. Tenyésztést ugyanis nem végeztek. Nem akarom dorgálni az orvosait, de kezd kétségbeejtővé válni a helyzet. Tulajdonképpen csak találgatnak. Holnap lesz gégetükrözése és tbc szűrés. A tüdőgyulladás kialakulásához az is hozzájárulhatott, hogy, amikor anno megbetegedett, abban az időszakban hozták haza a kutyánkat és előfordulhat, hogy kutyaszőrt lélegzett be. Nem tudom. Már csak találgatok. Tanácstalan vagyok. Tudna esetleg segíteni, hogy mi lehet a fennálló helyzet oka, illetve kezelési lehetőségei? Vigyem másik kórházba vagy magánklinikára? Előre is nagyon köszönöm válaszát! Tisztelettel: Dóra

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőgyulladás témában

Kedves Dóra! Édesanyja állapotát nagyon sokféle ok idézhette elő. Korrekt vélemény kialakításához az egész orvosi dokumentáció ismerete szükséges lenne. A kivizsgálást és kezelést legcélszerűbb tüdőgyógyászati osztályon, ill. tüdőgyógyintézetben végezni. Azt javaslom, hogy kérdéseit összeszedve, üljön le édesanyja kezelőorvosával, és beszéljen vele a további vizsgálatokról, és a tervezett kezelésről. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. július 14.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Tüdőgyulladás
Érdeklődnék kb, mennyi idő a felépülés tüdőgyulladás esetén. Tudom e valamivel a tüdőmet támogatni a gyorsabb gyógyulásért. Vagy van e...
Ventolin Evohaler, Tüdőgyulladás
Az ismerősöm Máltán tüdőgyulladást kapott. Korházban ellátták, ahol kapott oxigént is. A kérdés az, hogy Ventolin Evohaler szalbutamol...
Tűdőszűrés
Űdv tisztelt doktor uram /hölgyem! Kérdésem az lenne dolgozgattam kint és eléggé meg izzadtam leöltöztem rövid uljuba elkezdett fájni a...
Mi az eredmény?
Üdvözlöm! Nagymamámnak áprilisban A típusú tüdőgyulladása volt. A napokban kellett vissza mennie CT-re, viszont csütörtökön megy vissza...
Lelet elemzés
Kedves doktornő! Megírom önnek a radiológia véleményt. Mellkas felvétel, AP/PA A jobb rekesz elmosódott konturú. Felette halvány...
Atipusos tüdőgyulladás
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Van egy 11 éves kislányom. Tegnap atipusu tüdőgyulladást állapîtottak meg nála.a rőntgen kimutatott egy 2.5 cm...