Izotópos vizsgálat káros-e a várandós ismerősre?

Tisztelt Hölgyem/Uram, Az egyik ismerősömnek hamarosan izotópos vizsgálaton kell részt vennie, a nap későbbi részében találkoznunk kellene, azonban úgy néz ki, (3-4 hetes) kismama vagyok, és több helyen hallottam, hogy ilyenkor nem ajánlott kismamák és gyerekek közé mennie. Ez igaz? Káros lehet a babának, ha találkozok vele aznap? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Laki András válasza izotópos vizsgálat témában

Tisztelt Kérdező! Valamennyi ajánlás szerint az izotópvizsgálatok után a páciens aznap kerülje terhesek és gyermekek közelségét. A fejlődő embrió, majd magzat érzékeny a sugárterhelésre, ezért én is azt javaslom, hogy ne találkozzanak aznap. Előre nem mondható meg, hogy káros lenne-e és mennyire egy ilyen, voltaképpen nem nagy sugárterhelés, de éppen ezért érdemes elkerülni minden káros hatást, ,amit előre tudottan csak lehet. Az izotópvizsgálatok során adott sugárzó anyagok a radioaktív bomlás és (főleg a vizelettel) a szervezetből való távozásuk során általában egy nap múlva már gyakorlatilag kiürülnek, így 1-2 nap múlva már nyugodtan találkozhatnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. november 27.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

CT csontizotópos vizsgálat
Tisztelt Webbeteg! A férjemnek, decemberben volt mellkasi hasi illetve kismedencei CT vizsgálata. Januárban pedig lesz 1 csontizotópos. Családunk bővítését...
Izotóp lelet értelmezése
Üdvözlöm! Kérem értelmezze nekem a leleten leírt utolsó mondatot, ami az emlőkről tesz említést! Nagyon megijedtem, hogy talán az rosszat jelet, az...
Izotópos vizsgálat mellékhatása
Párommal nem élünk együtt, nem tudtam, hogy pár hete izotópos vizsgálatra hegyezték elő, ami meg is történt. Ezután 8-9 nappal védekezés nélkül voltunk...
Izotóp lelet
L. Vcsigolya felső harmadában sávszerűen fokozott aktivitásfelvétel látható, a CT felvételen a L: Vcsigolya felső záró lemezén kis beroppanás látható, mely...
Izotóp vizsg eredmény
Tisztelt Doktor nő/úr! Szeretném egyik leletemet elmagyaráztatni, mert csak 3 hét múlva jutok vele orvoshoz. 60 éves vagyok, derék és hátfájdalmakkal és...
Izotóp vizsgálat lelet
tisztelt doktor nő/úr megkérném leletem leforditását értelmezését.: többlet aktivitás ábrázolodott mindkét oldali sacroiliacalis izület alsó harmadában a...