Megoldás

Tisztelt Doktornő! Édesanyámnál trombózis alakult ki. Szerencsére nem mélyvénás, de az egész érfala begyulladt a lábán, mire kórházba jutott. Ott egy hetet töltött, 3db syncomart kapott. Egyik este vérezni kezdett, vért pisilt, ezért a sürgősségi osztályon kötött ki. Vére túlhigult, folyamatosan nyomták bele a káliumot egész éjjel. Konzultáció után ismét 3 synkomart kellett szednie. A tegnapi ultrahang vizsgálaton, derült ki, hogy állapota semmit sem változott a gyógyszer ellenére sem, sőt a vérűrűség értéke 3-ról 1 alá esett péntekről hétfőre. Most 4 synkomáart kellett bevennie, melytől este ismét rosszul lett, vérnyomása 180 volt vérzés indul el, mely szerencsére borogatásra elállt. Mit tehetek? Édesanyám 72 éves eddig teljesen egészséges volt. ezek a kezelések úgy megviselték, hogy inkontinens lett, mindent elveszít, elfelejt. Félek, hogy belehal a "gondos" orvosi ellátásba. Kérem mielőbbi válaszukat, életmentő lenne. Köszönöm: M

Dr. Váróczy László PhD válasza kumarin témában

Tisztel Érdeklődő! Ha Édesanyjának valóban csak a felszínes vénákat érintő trombózisa volt, nem indokolt a Syncumar szedése. Helyette inkább helyi kezelés (pl. Venoruton gél), érfalerősítő gyógyszerek (pl. Detralex, Doxium) ill. erős gyulladás esetén átmenetileg heparin injekció (pl. Fragmin, Clexane, Fraxiparin) adása javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Váróczy László PhD
Dr. Váróczy László PhD
Megválaszolva: 2011. február 26.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Syncumar és más gyógyszerek
Szívműtétem volt, mű billentyűs vagyok Syncumárt szedek, átlagosan 5 mg/ nap. Azt kérdezem, melyek azok a fájdalom csillapítók, fej...
MVT
Kedves Doktorno! Melyvenas trombozisom van, es kis verrogot is talaltak a tudombe. Warfarint szedek. Az lenne a kerdesem, hogy ilyenkor...
Marfarin és alkohol
Tisztelt Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy tüdőembólia miatt marfarin vérhigító tablettát kell szednem! Valószínű csak nyár elejéig! Ez...
Kivizsgálás afta miatt?
Tisztelt Doktornő! 2 hete volt egy aftám, ami kb. 5-7mm-es volt, fájdalmas és 8 nap alatt gyógyult, de most vettem észre, hogy egy kis...
Labor értékelés
Kedves Dr. Nő! A szedett gyógyszerek valamelyike ronthat a vese értékeken? Nolpaza 20mg, covercard 5/5mg, Acizalep 75mg, rozuvasztatin...
Trombózis panel vizsgálat terhesség...
Jó napot Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy jelenleg 14 hetes terhes vagyok és a terhesség elején volt trombózis panel...