Vashiány, bevérzések

Tisztelt Doktornő! Teljesen el vagyok keseredve.. Angliában élünk és 2x voltunk kórházban a jelenleg 20 hónapos kislányommal, mert márciusban belázasodott, az orra tele volt váladékkal illetve a testén bevérzéses pöttyök jelentek meg. Csináltak vérvételt, amit kérésem ellenére nem adtak oda és azt állították, hogy csak a hemoglobin alacsony minden rendben hazamehetünk. Azóta ezek a beverzeses pici pöttyök (apró pirosas lilák kb 5-6 db) rendszeresen úgy kéthetente megjelennek a labszárán, karján is de láza nincs.Említettem az orvosoknak, hogy a kislányom régóta hörgő furcsa hangot ad ki az orrán keresztül, főleg mikor alszik, de szerintük ez normális ebben a korban illetve az egy éves oltást követően 3 hétig hasmenése volt, néha véres is,rá kb 2 hónapra jötta legelső pár pötty. Pár napja ismét kórházba került, a lábán volt pár pötty, (kb 4-5 db pici) újra vért vettek és ismét hazaküldték, mivel szerintük jók az értékei és a pöttyökre annyit mondtak, hogy biztos vírus vagy allergia okozza illetve én túlaggódom az egészet. Ez alkalommal kikértem a régi és az új vérképet is,amit csatolnék és megkérném önt, hogy legyen szíves megnézni. A márciusi eredményen nagyon sok eltérés van, amit akkor el se mondtak. Nagyon aggódom, nem tudom, hogyan tovább, mit tehetnék. Kislányom ezek ellenére jó kedélyű, most 12,5 kg,súlyt nem vesztett, kissé etvágytalan, anyatejet még kap,szilárd ételeket eszik, de nagyon kis mennyiségben. Rettegek, hogy nehogy valami komolyabb betegség pl leukémia álljon a háttérben és teljesen tehetetlennek érzem magam.. Most vaspótlast írtak ki neki, de aggódom, hogy adjam e neki, hiszen nem tudom mi all a háttérben, miért lett vashianyos.Ön szerint nagyon rossz a vérképe?Segíségét előre is köszönöm!

Dr. Árki Ildikó válasza vashiány témában

Tisztelt Kérdező! Leletek nem érkeztek, valószínűleg nem sikerült csatolni. Kérem próbálja még egyszer és a kérdéssel együtt küldje dr. Vas Felicia gyermekorvos szakértőnknek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. június 17.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Alacsony Feriitin és Vas szint
Tisztelt Doktornő! 45 éves, heti rendszerességgel sportoló nő vagyok. (futás, súlyzós edzés) Évente járok vérvételre, szűrés céljából. Alacsony Ferritin...
Mi lehet a baj?
Üdvözlöm. Voltam vérvételen januárban mert fáradékony voltam és nehezebben vettem a levegőt EKG m rendben volt. Kiderült hogz a szabad vaskötőm 43.4 umol és a...
Alacsony vas
Tisztelt Doktornő! Második gyermekem születése óta, 17 éve, vált rendszeressé a menzeszem. Korábban nagyon rendszertelen volt. Előfordult, hogy évente...
Vérszegénység kezelése
Üdvözletem! Édesanyámról lenne szó. Úgy néz ki vérszegény, de orvosról hallani sem akar. Nagy nehezen sikerült rábeszélni, hogy legalább vitaminokat szedjen...
Labor eredmény 2
Tisztelt Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. (Triglicerid, vas aggodalmak.) Nőgyógyászati gondjaim nincsenek, legalábbis az utolsó szokásos vizsgálat szerint....
Vashiányos vérszegénység
Tisztelt Doktornő! Laborvizsgálati eredményem alapján a Vas mennyisége 3 umol/l, a Hemoglobin 93 g/l. A Hematokrit (32,5%), MCV (74,7 fl), MCH (21,3 pg),...