Valószínű, hogy vérmérgezésem van.

Most vasárnap van, és pénteken este beleléptem egy rózsa tüsébe. A tüske nem maradt benne, de a helye piros, és ma vasárnap reggel vettem észre, hogy egy erős piros kb. 5cm hosszú csík indult a sebtől. Akkor be is paráztam, hogy ez a jel akár hiszem akár nem, vérmérgezés is lehet. Pár perccel később újból megnéztem és már el is tűnt a baj jósló csík. Szinte nem is látszott. Meg is nyugodtam akkor, hogy mégsincsen baj.. Viszont ez változott. Igaz, most sincsen igazán látható nyoma a piros csiknak, de valami azért mégis látszik. Olvastam az interneten olyat, hogy tünetei láz (38.5C fölött), valamint kóros hőalacsonyság (35.5C alatt) is lehet. És nekem 35.1C fokos a testhőm. Akkor ez utalhat a szepszisre is? Holnap határozom elmenni az orvoshoz délután mert csak akkor rendel. Reggel megyek suliba. Most akkor megkockáztassam, hogy elmenjek úgy, hogy akár lázam is lehet? Olvastam olyat is a neten, hogy nyissam fel és fertőtlenítsem vizzel a sebet. Mert, hogy a sebbe jutó oxigén meg a víz nem tesz jót az ott élősködő bacik számára és hogy elpusztulnak. Tehetetlen vagyok Doktor. Az életem forog kockán?

Dr. Balogh Andrea válasza sérülés témában

Kedves Kérdező! Több okból sem tartom valószínűnek, hogy vérmérgezése lenne. Az egyik és legfontosabb ok, hogy életkorát látva 2 évvel ezelőtt kapott kötelező védőoltást, ami tartalmazza a tetanusz elleni védettséget, ami minimum 5 évre véd, de ilyen enyhébb esetekben 10 évig is védelmet biztosít. Sérüléskor érdemes a bőrt lemosni, majd patikában recept nélkül kapható Betadin oldattal vagy 2%-os Hidrogén-peroxid oldattal lefertőtleníteni. Felnyitni semmi esetre sem. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. június 14.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Seb a fülben
Tisztelt Doktor Úr! Húgom fültisztító pálcikával véletlenül felsértette a fülét belül, kicsit vérzett, a seb nem látszik kívülről, és akkor fájt is neki. Az...
Csecsemő beütötte a fejét
Ma reggel leesett az ágyról (kb 60cm esett, parkettára) az 1 hónapos kisfiam. Ahogy leesett rögtön sírt, de megtudtuk nyugtatni. Szerintem a fejét ütötte be,...
Keresztszalag, porc, műtét előtt és...
Tisztelt Válaszadó! Ott kezdeném, hogy 2003. január 1-jén születtünk az ikertesómmal. Most én vagyok 185/87, ő pedig 184/88 kg. A dolog lényegi része 2013....
Rozsda a szervezetben
Kedves Doktor Úr/Doktornō! Azért fordulok önhöz, mert reggel tejes kávét fogyasztottam egy fém kupakos üvegből, amit csak utólag vettem észre, hogy a...
24 hetes Terhesség, betadine
Kedves Szakértő; Sajnos egy rossz lépéssel egy földes, (köves) lakótelepi uton jobb láb nagyújján 0, 5cmes vágásossebet ejtettem, kimostam majd, betadint...
Lépcsőn elesés
Kedves Doktornő! Múlthéten elcsúsztam a lépcsőn és 3 fokot estem, de bevertem a könyökömet, illetve a hátamat több helyen a kőlépcsőbe. Minimálisan bedagadt...