Miért nem eszik a 8 éves gyermekem?

Tisztelt Doktor Nő/Úr! 8 éves kisfiunk 9. hete szinte semmit nem eszik. Jelenleg amit eszik az a bolti fagyasztott perec, amit én sütök ki otthon és üres magos kenyeret. Eleinte a kenyeret vajasan és sonkával ette, de mára csak üresen. Ahogy kezdődött: Többször fájlalta a hasát mikor ebédre került a sor nem kérte inkább főtt krumplit. Utána már azt sem, sőt se zöldség se gyümölcs se tejtermék se édesség se tészta se leves se rizs se meleg ebéd és fokozatosan mára már semmit. A hasfájás megszűnt. Azt mondja, azért nem eszik, mert fél, hogy fájni fog a hasa. Helicobaktérium és a labor eredmények is jók lettek. Jelenleg járok vele pszichológushoz, bár a fiam azt mondta elvihetem bárhova ő akkor sem fog enni. Számtalanszor beszélgetünk vele, de nem vagyunk egyáltalán erőszakosak. Teljesen elutasító, sőt nem is ül, velünk egy asztalhoz nem bírja az ételek illatát. Nagyon aggódunk. Kórházi időpontig van két hetünk, de mi a héten bevittük mondván még két hétig a gyerekem kenyéren és vízen éljen. Minden labor és vizsgálati eredmények szintén jók lettek, aminek nagyon örülünk. Azt mondták várjuk ki a két hetet nem lesz baja a lényeg, hogy igyon. Keveset is iszik sajnos. Akkor lesz valami nagyobb kivizsgálás. Nagyon jó kedvű senki meg nem mondaná, hogy nem eszik. Az iskolában az osztályfőnököt felkerestük azt mondta nem vett észre semmit, de figyelni fogja még a szünetekbe is és felkeres, ami megtörtént és azt mondja minden rendben nincs konfliktusa a gyerekekkel a tanulmányi eredményei is változatlanul jók. De azért látszik rajta időközönként talán valami szorongás. Kérdésünk az lenne, hogy mibe tudnánk, neki segíteni mit kell még nekünk tenni? Válaszát előre is köszönjük.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Balogh Andrea válasza étvágytalanság témában

Kedves Kérdező!

Abban tudnak neki segíteni, hogy átgondolják mi állhat a szorongás hátterében. Sokszor félelem, haláleset után, családi konfliktusok után a gyerekek az étel elutasításával válaszolnak. Keressenek fel esetleg egy kineziológust hátha mihamarabb segítséget kapnak.

Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. február 09., 17:55; Megválaszolva: 2014. február 11., 10:15
Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek
Csecsemő hasmenés
Tisztelt Doktor! Kislányom 6.5hós. Kizárólagos anyatejes, és 6hósan megkezdtül a hozzátáplálást. Születése óta szenvedünk a puki kaki...
Miert nem eszik a keteves kialanyom es...
Jonapot kivanok. Kislanyom 2 éves múlt.. sajnos nem eszik szinte semmit. Reggek felkell es csak rostost iszik.aztan delután talán a levesnek a levet..aztan...
nyelési probléma
Tisztelt Doktor Úr! 13 éves fiam néha nagyon lassan eszik, egészen kicsi korától. Olyankor csak forgatja ill. rágja az ételt a szájában, de nem...
Vashiány lehet kisfiamnál?
A véleményükre lennék kíváncsi. Kisfiam az utóbbi időben semmit sem akar megenni. Mindenre azt mondja, hogy nem ízlik, noha pár héttel korábban...
Gyermekemnek mi lehet a baja?
Tisztelt Cím! Kislányom 3 éves múlt júniusban, és kicsit aggaszt most az állapota. Normál szülés útján jött a világra 3, 6 kg-val. Egy évig...