7 éves gyermekem elájult, mitől lehet ez?

Gyermekemmel, 7 éves lányommal otthon vagyok, mert köhögés és hasmenés miatt beteg. Múlt hét pénteken mentünk az óvodába a húgáért és nagyon kellett kakilnia. Siettünk, hogy beérjünk, hisz nagyon kellett neki. A jeges szélből beértünk a meleg intézményben, ahol is vetkőztetni kezdtem őt. És ott elájult egy pillanatra, majd miután 1 percig lehetett a földön felkelt és mentünk a WC-re. Kissé kótyagos volt. Majd hazamentünk és rögtön mentünk is a dokihoz. Helyettesítő orvos azt mondta, hogy a vércukor lehetett és hogy nagyon visszatartotta a kakit. Nem volt rángatózás, újabb eszméletvesztés, se nyálzás. Utána kissé fáradt lett, meg persze meg is ijedt. Azóta nem volt semmi. Mitől lehetett a dolog? Egy aggódó apuka

Dr. Balogh Andrea válasza ájulás témában

Kedves Kérdező! A hideg levegőről való hirtelen meleg levegőre bemenés plusz a széklet visszatartás valóban okozhat ilyen reakciót bár azt kell mondjam, hogy ez extrém ritka. Fizikai leterheltség, kimerültség, ha a gyermek nem eszik, nem iszik elég folyadékot szintén okozhat ilyet. Azt tanácsolom, hogy ha megjön a háziorvosuk aki jól ismeri a gyermeket részletesen beszéljék meg az esetet. Érdemes-egy labort - nincs e pl. vérszegénység - egy EKG-t, kardiológiai vizsgálatot végeztetni a biztonság kedvéért. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2014. február 07.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Alacsony vérnyomás / szédülés
Tisztelt Doktornő! Édesanyám 4-5 hónapja tünetek nélkül bár, de magas vérnyomást mért otthon (140/77/65), ezért háziorvoshoz fordult,...
Hasfájást, Szédülés, Ájulás
Üdvözletem! Abban szeretném a segítségét kérni, hogy Ön szerint mi okozhatja a párom tüneteit. Hetek óta napi rendszerességgel jelentkezik...
Ájulás gyermekkorban
Tisztelt Orvos Kisfiam ovódáskora óta évente egyszer elájult.ilyenkor kékes lett a szája. Előtte dáradtságot érez és fejfájást majd elájul....
Alacsony vérnyomás és hirtelen...
Kedves Doktornő! A barátom nevében írok. Nagyon alacsony a vérnyomása, 80-90/40-50. A szíve környékén szokott szurkálást érzni és nagyon...
Szédülés, zsibbadás, ájulás
Tisztelt Doktornő! 16 éves, középiskolás lányom tapasztalt mostanában szájzsibbadást, kézzsibbadást. Ma "ájulásszerű" rosszulléte volt:...
Vérnyomás ingadozás
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Olyan problémával állok szemben, hogy a vérnyomásom nagyon ingadozó. Egyszer nagyon magas, majd pár perc...