Tüszős mandulagyulladás

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Kb.: 2 hetente begyulladt a mandulám, ezért a háziorvosom elküldött gégészetre, ahol mondták is, hogy ki kell venni, Műtét előtt 3 nappal belázasodtam fájni kezdett a mandulám, elmentem a háziorvosomhoz aki mondta, hogy tüszős a mandulám így nem vehetik ki, a műtétet elhalasztottuk. A két mandulám majdnem összeér valami fehér (gondolom tüszök) vannak rajta. 3 napja kapom a Rocephin 500mg-ból egymás után kettőt, algopyrin injekciót és kálciumot. Tantum verde cukorkát használok még meg orcseppet. Az a baj, hogy a 3 nap alatt semmilyen javulást nem éreztem a torkommal kapcsolatban. Ugyanúgy nem tudok nyelni beszélni. A közérzetem jobb lett, nem érzem magam olyan gyengének, meg a lázam lement 39ról 37-38ra. Még 3 napra elég injekció van. Érdemes-ezt felszedni vagy menjek el gégészetre? Minden infót szívesen veszek! Segítségét előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza tüszős mandula témában

Tisztelt Uram! A mandulaműtét indikációja valóban a gyakorian ismétlődő tüszős mandulagyulladás és a krónikus mandulagyulladás. Nem ritka pech, hogy épp a műtét is emiatt hiúsul meg. Antibiotikum adása főként a szövődmények elkerülése érdekében javallott, gyakran tapasztaljuk, hogy az antibiotikum ellenére a lázas állapot fönnmarad, ez nem jelenti azt, hogy hatástalan a gyógyszer. Abbahagyni semmiképp sem javaslom. Sajnos sok más dolgot a lázcsillapításon kívül nem tehet, a tüneteket 5-10 napig kénytelen türelmesen elviselni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 24.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Indokolt lenne egy mandulaműtét?
Tisztelt Dr. Úr! Évente általában 2-szer, néha többször a felső légúti megbetegedéseim mindig mandulagyulladással kezdődik, és aztán...
Repülés dugult füllel
Tisztelt Doktorúr! Ma hegyi úton (Transzfogarasi út) erős füldugulást és szédülést tapasztaltam, amely csak gyakori megállás mellett...
Repülés utáni homloktáji fájdalom és...
Kedves Doktor Úr! Szeretném a véleményét kérni egy panasszal kapcsolatban. Néhány napja fáj a fejem, főleg a homlokom felső részén. Ha ezt...
Arcüreg problémák
Tisztelt doktor Úr! Kb. 16 éves korom óta nyüglődök arcüreg problémával egyszer már meglett műtve endoszkópos műtéttel. Az orvosok...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.
Az orron lévő börkinövés
Tisztelt Doktor Úr! Az orromon van egy börkinövés., Mennyire valószinü, hogy ez e rosszindulatu daganat. A kinövés nem fáj csak...