• Állandó mandulagyulladás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő! Kérném tanácsát. 5 és fél éves kisfiam állandó mandulagyulladással küszködik. Novembertől minden hónapban volt neki gennyes mandulagyulladása, ami néha hőemelkedéssel jár, most lázzal. Minden alkalommal nagyon csúnyán köhög, de nem fájdítja a torkát. Jó étvágyú még ilyenkor is, jó kedéjű (nagyon eleven), igazából nem látszik betegnek, leszámítva a "rotyogós" köhögést. Mandulaműtétet javasol a gyerekorvosunk, viszont nekem egy gégész azt mondta, hogy nagyon indokolt esetben veszik csak ki 6 év alatt. Rettegek ettől a műtéttől, szívem szerint húznám-halasztanám, hátha kinövi. Van rá esélye??? Egy dolog aggaszt még ezen kívűl, hogy olvastam neten, hogy a leukémia tünete lehet, hogy duzzadtak a mandulák (nekünk óriási), illetve, hogy állandóan fertőzést szed össze. Bevérzésről is olvastam, mint tünet, de az mit takar pontosan? Apró hajszálereket vélek a gyerkőcön felfedezni, ez az? Amúgy ez az idei tanév ilyen beteges nálunk, előtte alig-alig volt beteg a gyermekem. Az utóbbi másfél hónapban óvodába se vittem, de itthon is megbetegedett a mandulája. Kérném válaszát, mert nagyon aggódom! Köszönöm szépen előre is! Tisztelettel: Szegediné K. Tünde

        Dr. Horváth Tamás válasza a mandulagyulladás témában

        Tisztelt Hölgyem! Igen, 6 éves kor alatt elsősorban csak légzési-alvási problémák esetén vesszük már csak ki a torokmandulákat. Egyébként ez az amerikai ajánlás, mi Magyarországon nagyjából most már hasonlóan gondolkozunk: http://enthouse.blog.hu/2011/01/10/uj_aaohns_ajanlas_a_gyermekkori_torokmandulamutethez Elég sok gyermeknek nagyon nagy a mandulája, de szerencsére a leukémia elég ritka. Ráadásul az általános rossz állapottal is szokott járni. Abban, hogy ezt hogyan lehetne biztosan kizárni, a háziorvosuk tud segíteni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Horváth Tamás
        fül-orr-gégész szakorvos

        Dr. Horváth Tamás
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. március 15., 19:00; Megválaszolva: 2011. március 19., 07:57

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktornő! Köszönöm gyors válaszát amit a mai napon meg is kaptam, a talált orrmandulával kapcsolatban szeretnék még 1-2 kérdést feltenni Önnek. Az orromra felírt Dymista orrspray használata óta, reggelente véres darabok is vannak az...
        Tisztelt Doktor/Doktornő! 34 éves Férfi vagyok. 8 éve folyamatosan szipogok, és enyhén mindig folyik az orrom. Szem körüli fájdalom esetenként szokott csak lenni. Egyszer már próbáltam kivizsgáltatni magam, de akkor azt mondták a szipogásom...
        Tisztelt Doktor Ûr! 1 éve állandô orrfolyasom van.Neha iszonyú orrcsavaras es viszketes kiséri.Nagyon sokat tûsszogok.Prick teszt negativ. Fel eve voltam orvosnal o allergiara gyanakodott rtg felvetelt csinaltatott elotte. Lendin 20mg ot kaptam es...
        Tisztelt Doktor Úr! Jelenleg 16. hetes terhes vagyok és több, mint egy hónapja náthás panaszok kínoznak, amiket szerintem egyértelműen a hormonális változások okoznak. A tüneteim: állandó nagyon súlyos orrdugulás, sokszor teljesen zárt...
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Már több, mint egy hete minden nap úgy ébredek reggel és néha hajnalban is, hogy zúg a bal fülem. A bal orrjáratom is mindig be van dugulva reggelente, enyhe szédülés is előfordul. Napközben a panaszok elmúlnak, de...
        Tisztelt Doktor Úr, Körülbelül 3 hete vettem észre, higy a jobb oldali torkom vagy mandulám megduzzadt. Azóta állandó a tünet. Nem javul s nem rosszabbodik. Nyelési fájdalom, láz, köhögés nem volt. Nagyon ritkán sugárzó fájdalmat érzek a...
        Tisztelt Doktornő / Doktor úr! Mai napon voltam nyitott MR vizsgálaton aura migrénein miatt. Első kérdésem az lenne, hogy mennyire pontosak a nyitott MR vizsgálaton készült lelet? Ugyanolyan pontos mint a zárt? A második kérdésem pedig, hogy a...
        Érdeklődni szeretnék hogy forduljak orvoshoz azonnal az alábbi tünet miatt, délután rántott sajtot ettem és valószínűleg kicsit nagyobb falatot sikerült lenyelnem, azóta nyomó érzés van a torkomban mintha még ott lenne az étel, inni tudok...
        Tisztelt Doktor Ùr! Nyelven többnyire fehér színű elváltozás van, már pár hete, nem múlik, hátulról előrefele egyre több van, hátul jelent meg eloszőr, aztán előrefele. A leghátsó részen 4 db dudor az ízlelo bimbó? Azok normál...
        Tisztelt Doktornő! Köszönöm a választ a fehér elváltozások a nyelven illetoen. Torokfertőtlenítőt még nem használtam, kipróbálom azt. A sima rágástól, evéstől nem érzem, hogy csökkenne a fehér rész területe, inkább csak nő. Ha...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés