Hallóideg daganat

Kedves Doktor Úr! Először február közepén jelentkezett kb. 2 hétig tartó egyoldali fülzúgás, ami nagyon halkan hallottam, de magas frekvencián. Ezalatt a 2 hét alatt is időszakos volt, egyik nap előjött, másik nap nem, volt, hogy 2-3 napig semmi, majd 2 napig megint hallottam, leginkább esténként tapasztaltam és 30 perctől pár óráig terjedő én volt jelen. Egyszercsak elmúlt, eltelt 3 hónap, majd megint jelentkezett ugyanez a fülcsengés ugyanazon az oldalon és ugyanolyan időszakosan, mint először. Ez is kb 2 hétig tartott és most 2-3 hete megint nem tapasztalom. Jártam neurológusnál, ahol felmerült a hallóideg daganat lehetősége, azonban mikor elolvastam a leletet, akkor tűnt fel, hogy a doktor úr félreértett és azt írta le, hogy 2 hónapja tart a fülzúgásom, de ez nem így van. 4 hónapja jelentkezett először. Ennek ellenére továbbra is benne van a pakliban, hogy hallóideg daganatom van? Előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza Tinnitus témában

Tisztelt Asszonyom, A tinnitus leggyakrabban keringési vagy idegi eredetű. Rendkívül ritkán valóban okozza acusticus neurinoma. És mivel az MR manapság könnyen hozzáférhető, ennek kizárása célszerű így. Szerintem ne aggódjon, de azért menjen el a vizsgálatra!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. július 05.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Fülcsengés terápiája
Tisztelt Doktor Úr! Két hete jelentkező fülcsengésem van illetve közben teltségérzetem is. Hallásvizsgálatom mindent rendben találtak, de szeretném kérdezni,...
Fülcsengés
Tisztelt Doktor Úr! Néhány nappal ezelőtt kérdeztem Öntől a 17 éves lányommal kapcsolatban, akinek bal oldali fülcsengése és halláscsökkenése van. Köszönöm...
Fülcsengés
Tisztelt Doktor Úr! Lányommal kapcsolatos lenne a kérdésem. 17 éves,elmondása szerint gyerekkora óta bal oldalon csengett a füle, de mivel ő ezt...
Tinnitus - 4 éve
Tisztelt Doktor úr! 2016 kora tavasza óta alakult ki egy tinnitus. Kb. 9-10 kHz-es magasságú kb. 10-20 dB erősségű egyenletes zajt érzékelek, kimondottan a...
Fülzúgás - nyaki gerinc probléma?
Kedves Doktornő / Doktor úr! Három héttel ezelőtt vásároltam egy új matracot, ami sokkal keményebb, mint a korábbi., Amióta ezen alszom a bal fülemben,...
Folyamatos fejzúgás
Üdvözletem, (185cm, 87kg) Bő egy hónapja elkeztett zúgni - akkor azt gondoltam - a bal fülem. A zúgás folyamatos, ciripelő hang és nem függ közvetlenül össze...