Arcfájdalom

Üdvözlöm!, Decemberben lufi fújás közben vettem észre ahogy erőt fejtettem ki a fújás közben, hogy olyan érzés volt, mintha levegő szökne az arcomba, olyan érzés volt, mintha a fülem tövénél illetve az arcomnál és a nyakamnál erős fújás hatására levegő menne oda és kifelé duzzadna, ami hirtelen erős fájdalommal jár valamint hang is társult mellé, mintha valami folyadék mozdult volna meg 1-2 hónapot fáj is egyfolytában. Elmentem füll orr gégészhez belenézet a számba és azt mondta nem lát semmit és hogy elfog múlni meg h biztos csökken a fájdalom, de mondtam, hogy nem úgy érzem, mintha csökkenne. Mondta, hogy esetleg lyukas fog miatt is lehet, a fogamat megcsináltattam. Azóta nem mertem próbálkozni újra előidézni, de pár napja újra érzem, hogy az állkapcsom mentén egészen a fülemig fáj olykor húzódó fájdalmat érzem ha ásítok vagy nevetek a fájdalom fel erősödik valamint az alsó ínyem is fáj hozzá érve még jobban. Mitől lehet ez illetve hova lenne érdemes fordulnom ezzel a tünettel? Előre is köszönöm a válaszát! További szép napot!

Dr. Zaránd Rajmund válasza témában

Tisztelt Uram, Panasza hátterében számos ok állhat, amelyeket kideríteni nem mindig egyszerű. Legnagyobb valószínűséggel fiziológiás jelenség, ugyanis a pofa fölfújása kapcsán a fültőmirigybe levegő juthat, ami a leírt érzéssel jár. De lehet sipolynyílás az arcüreg felé is, bár ezt meg kellett volna előzze foghúzás vagy egyéb szájsebészeti beavatkozás. Utóbbi esetben műtéti zárás lehetséges és szükséges, előbbinél nincs mit tenni. Ezeken kívül pszichogén eredet sem zárható ki. Kivizsgálásban sajnos nem tudok segíteni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. július 07.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Vérkép kérdés
Tisztelt Doktornő! 45 éves férjem 2025 évi vérképében a lymphocita érték 52 % lett, fehérvérsejt 13, crp 0,7.A jelenlegi leletben a...
Vérkép kérdés
Tisztelt Doktornő! 45 éves férjem 2025 évi vérképében a lymphocita érték 52 % lett, fehérvérsejt 13, crp 0,7.A jelenlegi leletben a...
Fájdalom az oldalaknál
Üdvözlöm! 30 éves nő vagyok. Körülbelül 4-5 éve van olyan problémám, hogy nyom a bal oldalam a bordáknál és alattuk. Sokszor öv szerűen...
Sibo H2 teszt után
Üdvözlöm Doktorúr! 12napos normix kezelést kaptam, azaz napi 3x2 normix, napi 1200mg, kezelés alatt fodmap diéta. A 9ik, 10ik napon már...
Hasi probléma
Tisztelt Dr Úr! Pár hónapja folyamatos hasi diszkomfortot illetve hasi fájdalmat érzek, főleg a hasam felső részén illetve középen....
Xanax és alkohol
Üdvözlöm! 7 hónappal ezelőtt volt egy nagyon erős panikrohamom, ami után erős szorongasom lett.mindennapos testi tünetekkel . (egésznapos...