Mandulagyulladás

Tisztelt Doktornő! Kérdésem az lenne, hogy már lassan egy éve gombócérzés van a torkomban. Ez idő alatt kezeltek allergiára, mandulagyulladásra, ugyanis egyszer megjelentek fehér foltok a bal mandulámon. Antibiotikumos kezelés utánn a foltok elmúltak, de a gombóc érzés azóta is megmaradt. Néha fájdalmas a nyelés is.Küldök egy fotót, ugyanis a bal mandulám sokkal nagyobb, és mintha valami hólyag féle lenne rajta. Félek, hogy daganatom van. Kérem mondja el véleményét a kép alapján.nagyon szépen koszonom. Anita

Dr. Gerencsér Emőke válasza mandulagyulladás témában

Tisztelt Kérdező! Bár a fotó elég jó, de azért nem ad annyi információt, mint a direkt vizsgálat. Azt látom, hogy kissé túlzottan erezett a garat, a hátsó garatfalon pár nyirokpárna megnagyobbodott. Úgy tűnik, hogy a mandulán retenciós ciszta van /, ami " melléklelet", nem foglalkozunk vele / A véleményhez látni kellene a nyelvgyököt és az algaratot is / a fájdalmas nyelés miatt /. Ezt fül-orr-gégész gégetükörrel látótérbe tudja hozni. A garatmandulák nem szimmetrikusak, tehát annak semmi jelentősége nincs, hogy az egyik nagyobb. /az Öné nem sokkal nagyobb / Úgy tűnik, hogy egy - nem túl komoly - idült garatgyulladása van. Egy biztos: nem daganat irányában kell vizsgálni, felesleges arra gondolni. Ilyenkor nem tudunk oki kezelést adni, hisz magát az okot nem ismerjük. Megpróbálhat Isla Cassis pasztillát elszopogatni. Elvileg reflux betegségnek is felléphet ilyen jellegű atípusos tünete. Gasztroenterológiai kivizsgálás nélkül a háziorvos is felírhat PPI csoportba tartozó savtermelést csökkentő gyógyszert, ezt minimum egy hónapig szoktuk adni, mert ha ez állna a háttérben, a panasz kb. 1-2 hónap alatt csökken, vagy szűnik meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy a gombócérzést fenntartja és fokozza az, hogy a beteg túlzottan aggódik és erre a területre koncentrál. Ön is daganattól fél. Ha a garatmandulát megnyomják és abból, detritusz ürülne / pici, szürkésfehér, rizsszemnyi törmelék / akkor a garatmandulák műtéti eltávolítása is szóba jön. dr Gerencsér Emőke

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Gerencsér Emőke
Dr. Gerencsér Emőke Fül-orr-gégész
Megválaszolva: 2016. január 21.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Nyirokcsomo duzzanat, Bronchitis
Jó napot! 32 éves vagyok, most kapom az injeciót mandulagyulladásra, 7 napig - már csak 1 nap van hátra - Cefort nevű injekció, mivel a gyomrom nem igazán...
Mandula gyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 3-4 hónapja kb háromszor gyulladt be a mandulám, amit nyilván antibiotikummal kezeltem, csak furcsának tartom, hogy előtte alig volt ilyen...
Tüszős mandulagyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 28 éves nő vagyok, egészséges, egyéb gyógyszert nem szedek, korábban nem volt tüszős mandulagyulladásom. Az első panaszok (láz, tüszők,...
Mi lehet a baj?
Tisztelt doktor nő/ úr! 17 éves fiatal ember vagyok! Tavaly szeptemberben kezdődött mindnen. Elkezdtem köhögni ekkor elmentem háziorvoshoz aki megállapította...
Duzzadt nyirokcsomó
Üdvözlöm! Az a problémám, hogy egy éve rendszeresen visszatérő tüszős mandulagyulladásom van. Egy év alatt kb. 6x volt. Azelőtt sosem volt ez, kiskoromban...
Mandulagyulladás
Tisztelt Doktornő! Heveny mandulagyulladásom volt, lázzal orrfolyással. Nem bírtam nyelni. Antibiotikumot szedtem rá 1 hétig. Miután abbahagytam a szedését...