Hallócsontláncolat helyreállító műtét után mikor várható javulás a hallásban?

1 éves koromban (10 hónaposan) fülműtéten estem át, melynek következtében a hallócsontokat kibillentették a helyükről a jobb fülemen, így közepes halláskárosodásom van (50-60 dB (a bal fülem teljesen jó). 33 év után rászántam magam a műtétre 2014 június 25-én így hallócsont helyreállító műtéten estem át. (orvos szerint minden rendben volt) Tegnap eltávolították a tampont a hallójáratból és a varratokat is kiszedték. Azonban a hallásom egy kicsivel sem lett jobb így a műtét után 8 nappal. Van még remény a javulásra? Több cikkben olvastam, hogy 4-5 hét, amire beáll a végleges hallás., De nem kellene már most is kicsivel jobban hallanom ennyi nap elteltével? A zárójelentésben a következő áll: Jobb oldali vezetéses halláscsökkenés miatt vettük fel az osztályunkra Kivizsgálás után ITN-ban tympanoplasticat végeztünk, melynek során azt találtuk, hogy a kalapács akylotikusan rögzült. a dobüregi hegek oldását követően az eltávolított incusból készített rövid columellát helyeztünk a stapes fejéreA korábbi műtétek következményeként a hallójárat csontos hátsó falának 80%-a hiányzik. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Katona Erzsébet válasza halláskárosodás témában

A hallásjavító műtétek után legalább négy hetet érdemes várni a hallás javulására. Az eredmény azonban nagyban függ attól, hogy milyen a szervezet regeneráló képessége, hiszen ez egyénenként változó. Ha két hónap után sem jelentkezik változás, írjon újra Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Katona Erzsébet
Dr. Katona Erzsébet fül-orr-gégészet, audiológia
Megválaszolva: 2014. július 15.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Fülzúgás koponya MRI összefüggés
Tisztelt Doktornő! Márciusban hallásmaradványt eredményező hirtelen hallásvesztésem lett fülzúgással párosulva. Készült koponya és egyben belső fül MRI...
Hány százalékos hallás károsodott...
Tiszteletem! Hány százalékos halláskárosodott vagyok az audiogramm alapján? Sajnos a bal fülről nem tudtam feltolteni képet. Mivel nem engedi az oldal., De a...
Idős hallás probléma
Edesanyam hallokeszuleket hasznal kb 15 eve idoskori hallas csokkenes miatt. Kb egy honap alatt romlott hallasa annyira, hogy alig hall. Ha fulcimpajat...
Halláskárosodás.
Bal fülemre fokozatosan romlik a hallásom. Jobb fülemre bő egy éve hirtelen nagyfokú halláskárosodásom lett. Hallásvizsgálat szerint nem gyulladásos eredetű....
Halláskiesés mi okozhatja, jár-e...
Tisztelt Doktor Úr /Nő! 52 éves férfi vagyok, 3 gyerekünk van, dolgozom. Panaszaim szédüléssel, fül dugulással zúgással, hányingerrel kezdődtek évekkel...
Erős csattanás a fülön
Ma egy levegővel telefújt zacskó csattant a fülemen. Nagyjából 30 percig utána erősen sípolt, az erősebb hangoktól pedig furcsán recsegett belül majd lassan...