Idegen test

Tisztelt szakértő. A 2, 5 éves kislányom 4-5 napja beteg, köhög kicsit náthás.Tegnap észrevettem rajta, hogy, amikor az orrából fújja ki a levegőt a levegőnek bűzös szaga van valamint a jobb orrlyukból sárgás, nyúlós, ragadós váladék ürül a balból pedig hiába szívom nem jön semmi. Visszavittem a gyermekorvoshoz és írt neki antibiotikumos cseppet. Engem pedig az aggaszt mondtam is az orvosnak, hogy szokott a nagyobbik lányom napraforgómagot enni és kap a kicsi is egy pár szemet belőle, hogy nem kerülhetett-e mag az orrába és ezért csak az egyik oldal ilyen. Azt mondta az orvos, hogy biztos csak felülfertőződött baktériummal. Kérdezni azt szeretném, hogy honnan tudhatom, hogy felülfertőződésről van szó vagy pedig idegen test van bent neki? Az arcüregbe, vagy a homloküregbe be tud férni egy megpucolt napraforgómag? Valamint ha az orvos belenézne azzal a kis lámpával, amivel a fülét is meg szokta nézni látná vele rendesen fent magason is vagy csak röntgen mutatná ki? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Zaránd Rajmund válasza légúti idegentest gyanú témában

Tisztelt Szülő! Először is hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy szíves figyelmébe ajánljam: 6 ÉVES KOR ALATT SZIGORÚAN TILOS OLAJOS MAGVAKAT ETETNI a gyerekkel hisz az immunológiailag aktív anyag súlyos gyulladást okoz félrenyelés esetén! Másrészről: a féloldali gennyes-bűzös orrfolyás orridegentest alapos gyanúját veti föl, mihamarabb forduljon fül-orr-gégészhez! Ezt a háziorvos a speciális instrumentárium híján sem diagnosztizálni, sem kivenni nem tudja.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 24.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Hallásjavulás szédülés után
Tisztelt Doktor Úr! 8-9 évvel ezelőtt közepes fokú, idegi eredetű hallásvesztést diagnosztizáltak a jobb fülemen. Öt évvel ezelőtt...
Mi lehet ez?
Tisztelt doktor úr. 42 éves nem dohányzó nő vagyok 2 különböző fül orr gégésznél jártam az elmultnapokban a nyelv csap feletti elváltozás...
Arckoponya natív CT vs Agykoponya natív...
Tisztelt Doktor Ur! Az agykoponya MR vizsgalattal kimutathato esetleg arcureg/orrmellekureg gyulladas, avagy ez csak Arckoponya CT-vel...
Fülsípolás, recsegés, teltségérzet
Tisztelt Doktor Úr, Két hónapja jelentkezett nálam probléma a füleimmel kapcsolatban, ami azóta szüntelenül velem van. Akkortájt volt egy...
Hosszantartó köhögés
Tisztelt Doktor Úr! Nem múló köhögésem van, ami már a 3. hete tart. Első héten simán köhögés volt, 2. héten másfél hétig megfázás is...
Fülkürthurut kezelés ellenére nem javul
Tisztelt Doktor Úr! Kb. egy hónapja jelentkezett minden előjel (pl. megfázás, nátha, esetleges fertőzés stb) nélkül a jobb fülemben...