Visszatérő torokgyulladás

Tisztelt Hölgyem/Uram! Problémám a következő: Kisgyerek korom óta folyamatosan baj volt a torkommal, mandulámmal, évente 4-5 be volt gyulladva, magas lázzal kísérve. 20 éves korom körül kivették a mandulámat, azóta is gyakran vagyok beteg a torkommal, enyhébb lázzal, és rossz közérzettel. Voltam már kivizsgáláson, vettek, mintát a garatomból, minden ok. Persze hideg italt, fagyit évek óta nem iszok/eszek. Mondtam is a kivizsgáló orvosnak, h ha semmi bajom, akkor miért gyullad be a torkom, ha csak ránézek egy pohár hideg vízre. Erre a válasza az volt, h ne nézzek rá. Jelen pillanatban is ágyban fekszem, enyhén lázasan, szó szerint alig bírok nyelni, második orvosnak mutattam meg a torkom, és azt mondják, h egy nagyon kicsit vérbő. Bármit megtennék, h végre ne úgy kelljen élnem (főleg a téli időszakban), h egyfolytában vigyáznom kell magamra, h ne kelljen kb 3-4 havonta betegállományban lennem. Talán ennyire gyenge az immunrendszerem..? Mit kéne csinálnom, vagy mit ne? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza torok gyulladás témában

Tisztelt Uram! Ha a betegségek hátterében nem a krónikus mandulagyulladás áll, akkor a garat nyálkahártyájának helyi, illetve az immunrendszer általános gyöngesége állhat a háttérben. Ennek megoldására a nyugati típusú orvostudomány a Bioparox és egyéb helyi szereket javasolja. Én alternatív medicina (homeopátia, fitoterápia stb.) irányába mozdulnék.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 15.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Pajzsporc fájdalom
Tisztelt Doktor úr! Tegnap vettem észre, hogy érintéskor és nyeléskor is fáj az ádámcsutkám. A fájdalom nem komoly, de elég kellemetlen....
Indokolt lenne egy mandulaműtét?
Tisztelt Dr. Úr! Évente általában 2-szer, néha többször a felső légúti megbetegedéseim mindig mandulagyulladással kezdődik, és aztán...
Repülés dugult füllel
Tisztelt Doktorúr! Ma hegyi úton (Transzfogarasi út) erős füldugulást és szédülést tapasztaltam, amely csak gyakori megállás mellett...
Repülés utáni homloktáji fájdalom és...
Kedves Doktor Úr! Szeretném a véleményét kérni egy panasszal kapcsolatban. Néhány napja fáj a fejem, főleg a homlokom felső részén. Ha ezt...
Arcüreg problémák
Tisztelt doktor Úr! Kb. 16 éves korom óta nyüglődök arcüreg problémával egyszer már meglett műtve endoszkópos műtéttel. Az orvosok...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.