Fogászati probléma

Tisztelt Doktornő/Úr! Néhány éve egy porcelánkoronát helyeztek fel jobb oldalalon.felső fogsorom, hátulról az 5.fogamra. A korona felett később megjelent egy pici duzzanat, de nem az ínyen, hanem egészen fenn az arcüreg csontja alatt (bocsánat a helytelen kifejezésekért), de még a szájban kitapinthatóan. Tapintásra érzékeny. Később a fogorvosom antibiotikumos ecsetelővel kezelte, amitől kisebb lett, de nem múlt el. Most egy másik fogorovos tanácsát kértem, aki megröntgenezett, a röntgenen nem volt látható, és az előzetes feltételezés, hogy esetleg a korona alatti gyökérkezelt fog okozza, nem kikezelt gyökér miatt, nem volt kimutatható. Ezért, a korona mögötti fogat kezdte gyökérkezelni, mert abban, szerinte egy nagy lyuk volt, ami okozta ezt a duzzanatot. A gyökérkezelés után sem csökkent, sőt erősödött az érzékenysége. Végül mégis csak az lesz, hogy a koronát le kell szedni, és azt újra kezelni, annak ellenére, hogy a röntgen nem mutatott kikezeletlen gyökeret? . Vagy korábban felmerült, hogy "egy pici vágással kivágjuk", ha nem múlik. Legutóbb azt mondta a fogorvos, hogy egy nyirokcsomó duzzanat, és lassan fog elmúlni. Ha elmúlik. (EGyébként a gyökérkezelt fogam nem fájt, sőt érzékeny sem volt.. Félek, hogy felesleges volt ez a kezelés mert én mégis a koronával hoznám összefüggésbe, hisz teljesen a korona feletti részen van. Vagy esetleg máshonnan ered a probléma.?

WEBBeteg szakértő válasza fogászati panasz témában

Én is a korona alatti fogra gyanakodom a leírása alapján. A fog resectió-ját javasolnám, ahogy Ön is írta ilyenkor "egy pici vágással kivágnak" fog gyökeréből és a körülötte lévő csontot is kitisztítják. Hiszen a gyulladás ilyen esteben már nem a fog gyökerében van, mivel az a gyökérkezeléssel le van zárva és ki lett tisztítva, hanem a foggyökér körüli csontban, amit általában a szervezet eltakarít, de valami oknál fogva ez az Ön esetében ez nem valósult meg.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2010. július 17.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Gennyes fogíny
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! kb 3 hete betömte a fogorvos a fogamat. Az érzéstelenítő helye kb 1 hétig iszonyatosan fájt. Ez elmúlt, csak egy helyen maradt...
Fogpótlás
Tisztelt Doktornő/Úr A problémám az lenne, hogy az egyik felső metszőfogam pár év alatt egészen elszíneződött. Emlékeim szerint egy régi röntgenfelvétel a fog...
Rossz fogak asztmától
Tisztelt Dr.úr/nő! Azért fordulok önhöz, mert teljesen tönkrementek a fogaim és azt mondták a fogászaton, hogy valószínűleg az Asthmámtól. Érdekelne, hogy...
Fogas kérdés
Tisztelt Válaszadó! Gyermekkoromban szinte minden éjszaka csikorgattam és szorítottam a fogaimat. Ennek eredményeként jobb felső első kisőrlő, a bal felső...
Fekélyes szájgyulladás
0 Tisztelt Doktornő! Már több alkalommal volt ún.fekélyes szájgyulladásom, az alsó fogsorom alatti ínyem alatt és az alsó ajkam belső részén.Általában 1 hét...
Szájgyulladás
Tisztelt Doktornő! Már több alkalommal volt ún.fekélyes szájgyulladásom, az alsó fogsorom alatti ínyem alatt és az alsó ajkam belső részén.Általában 1 hét...