Esztétikus front fog korona

Mellékelten küldök Önnek egy képet a körzeti fogorvosom által nekem készített (május 4-én) koronáról, ami szerintem egyáltalán nem esztétikus, mivel nagyon nagy lett ahhoz képest is, hogy az eredeti letörött fogam sem volt ilyen nagy, habár kifelé állt, a másik mellette lévő pedig most is befelé (ahogy a képen látható). Sajnos a most feltett korona még beszédhibát is okoz, elkezdtem selypíteni, ami idáig nem volt rám jellemző! Nem tudom, hogy a fogminta, amit vett, hogy nézhetett ki. Most úgy néz ki a korona, mintha a másik oldalsó kettő fogam elé odaraktak volna egy nem odavaló (mérethibás, nagyon széles) fogat. Lehet, hogy megmaradhatott a fogtechnikus készletében. Ön szerint mit lehet tenni, erre az "orvosi" hibára mi a megoldás? Menjek el másik (maszek) orvoshoz, ha elvállal egyáltalán vagy mit fog tenni aki a hibát elkövette, ha visszamegyek hozzá? Erre is van garancia? Sejtésem szerint mindenképpen nekem kerül pénzembe. Csak nem mindegy, mennyibe! Erre is tud kb. választ adni? Mielőbbi válaszát várom.

Dr. Volom András válasza fogkorona témában

Kedves Kérdező! Valóban kiáll a korona, de ugyanakkor a fogív rendkívül torlódott és a koronás fog eredetileg is erősen soron kívül helyezkedik el. Könyebb ilyenkor a technikusnak úgy dolgozni, hogy kap képet a régi állapotról. Azt gondolom, hogy érdemes megpróbálni az eredeti orvosnál jelezni, hogy nem tetszik, bár az is tény, hogy beragasztás előtt a fogorvos megnézeti a fogművet tükörben a beteggel és amikor elfogadja akkor ragasztja fel. Üdv: Dr Volom András

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2018. május 06., 19:45; Megválaszolva: 2018. május 07., 08:39

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Frontkorona
Üdvözlöm! A felső 4 frontfogammal lenne gondom. Pár hete kaptam rá porcelán koronát fém vázon. Azóta sincs véglegesen beragasztva, mert már elsőre is gondom...
Szédülés, rosszullét fogkorona miatt?
Néhány hétig fogászati fogászati kezelés alatt álltam. A bal felső 2-3 fogamat újra gyökér kezelték ill. előkészítették a porcelán koronák felhelyezésére. Az...
Koronás fog
Tisztelt Doktornő! Kicsi az a perem, ami megmaradt a fogamból- miután letört a külső rész egy darabja- a tömés pedig nagy. Szeretném megtudni...
Foghúzás után fúvós hangszer
Tisztelt Doktornő! A kérdésem sajnos többrétegű és problémás lesz. Jelenleg varandós vagyok, a második trimeszterben járok, 16-17.hét között. Sajnos...
Sedron 70 mg tabletta
Tisztelt Doktor Nő! Tegnap voltam a reumatológusnál, mert a csontritkulás eredményem nem jó sajnos. A reumatológus azt mondta, hogy erre már gyógyszert is...