Fogkorona leesett

Tisztelt Doktornő! 3-4 hónapja rakták fel a képen látható fogamra a fémkerámia koránat. Volt benne egy kicsi amalgám tömés, valamint egy kicsi darab letört a sarkából, ezért javasolták a koronát. Az elején elég sokat fájt, de megnyugtattak, hogy normális. A hét eleje óta érzek kellemetlen szájízt és szagot annál a fogamnál. Tisztítottam rendesen és szájvizet használtam, hátha elmúlik. Ma sajnos le is esett. Vagyis a porcelán része, a fém darabka még ott a fogamon. Mivel külföldön vagyok, csak kedden tudok eljutni fogorvoshoz. Nagyon el vagyok keseredve, mert teljesen elszuvasodott alatta mindenhol. Azt hiszem a szélénél kezdett el lyukadni és most már szinte az egész fekete/barna. Gondolom újra kell csináltatni az egész koronát, ha menthető, az a legkevesebb. Nagyon félek, hogy ki kell húzni, mert egyre jobban fáj is az ínyem. Ha nem beszélnek rá a koronára, lehet évekig is meg maradhatott volna, mert nem volt panaszom vele. Azt mondták, hogy így nem törik le belőle több és tartósabb lesz. Hát nem. Kihez fordulhatnék panasszal? Keressek fel egy másik fogorvost? Mit csináljak vele addig még eljutok oda? Mit szabadna ennem? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Gosztonyi Julianna Johanna válasza Leesett korona témában

Kedves Kérdező,

Sajnos a képet a fogáról, amit említ én sehol se látom: (

Pedig nagy segítségemre lenne abban, hogy megfelelően megértsem

a helyzetet, mert egyenlőre kicsit kusza bennem, hogy "csak" a

leplezés pattant volna le, tehát a külső borító porcelán egy része,

vagy teljes egészében lejött a korona maga?

Említi ugyanis, hogy "Vagyis a porcelán része, a fémdarabka még ott

a fogamon", viszont ha a fémsapka még a fogán van, akkor honnan látszik,

hogy alatta a fog szuvas és fekete/barna?!

Ha a fémrész is lejött, és csupaszon maradt a lecsiszolt fog, teljesen

normális hogy fáj most Önnek. De ez nem jelenti azt, hogy emiatt ki kéne

húzni, ettől semmiképp se féljen! Főleg ne eméssze magát utólag,

hogy belevágott! Biztosan okkal javasolta Önnek a fogorvosa, és tudom,

hogy ez most kevéssé hihető és nem biztos, hogy vigasz, de a koronák

alapvetően tényleg tartós megoldást szoktak nyújtani.

Az Ön esetében azt gyanítom, valamilyen ragasztási probléma léphetett fel,

amennyiben az egész korona lejött. Viszont ha csak a kerámia pattant le,

annak okai között pl. korai érintkezés a szemközti foggal való összezáráskor

vagy éjszakai csikorgatás keresendők.

Véleményem szerint ne menjen máshoz, keresse fel eddigi fogorvosát, amint teheti,

hogy megbeszélhessék mi lehetett a gond. Ilyen rövid időn belül garanciális

szokott még lenni az új korona készítése. Ilyenkor már nem szükséges újra

csiszolni a fogból, csak a lenyomatokat, harapást kell megismételni, és

rövid időn belül elkészülhet az új koronája.

Addig célszerű kerülni a nagyon meleg v hideg ételek/italok fogyasztását,

illetve alapvetően kímélje az érintett fogat a rágásnál, pl. ne harapjon vele

nagyon keményet. Sajnos ebben a helyzetben Ön ennél többet nem tehet.

Kitartást kívánok!

Üdvözlettel,

dr.Gosztonyi Julianna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2017. február 03., 22:05; Megválaszolva: 2017. február 06., 00:57
Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek
Szájpadlás
Tisztelt Doktornő, Csatolt fotón látható fehér duzzanat van a szájpadlásomon. Kicsit érzékeny is. Tudna segíteni hogy mi lehet ez? Illetve...
Hólyagok a torokban
Tisztelt Doktor úr! 6.hetes kismama vagyok. Egy olyan problémam lenne, hogy kb 2 hete a torkomban hólyagok jelentek meg, nem gennyes, nem fehér. Inkabb...
Ajak jobb oldali része, áll...
4 napja kezdett el zsibbadni a nyelvem ,száján belső jobb oldala. Ez már nem zsibbadni most ajkak jobb része már alatta állcsúcsig állam van zsibvada...
Fogászati műtét előtt
Érdeklődöm, hogy fogászati jellegű, altatásban végzett műtétet megelőzően mikor szabad alkoholt inni. Előtte 2-3 nappal lehet még bort, pezsgőt...
Genny pukli a szem alatt
Tisztelt doktor Úr! Fogyulladás miatt tegnap arra keltem fel,hogy bedagadt a jobb oldali arcom, mivel ez vasárnap történt,és a környeken nincsen...