HPV vírus: lehet baja a gyereknek?

Tisztelt Dr NŐ/ÚR!

Decemberben voltam nőgyógyászati rákszűrésen, aminek az eredménye P2 lett, és találtak HPV vírusfertőzést nállam. A lányom 5 éves, akkor, sőt rá 2 évvel még negatív szűrési eredményei voltak. Kicsit elhanyagoltam a szűrést mert igaz 3 éve nem voltam. Ez idő alatt sajnos volt a férjemnek egy kis "kiruccanása", de azóta rendeződött a kapcsolatunk. Utánna olvastam a HPV vírussal kapcsolatos cikkekre, de sajnos nagyobb a zavar, mint volt. Hozzáteszem a lelkem sem az igazi, mert a nagymamát 2 éve ment el daganatos megbetegedésben, anyukámról most, derűlt ki, hogy már májon is áttét van, (hozzáteszem egyik sem nőgyógyászati tumor, és nem HPV) én is megijedtem, mint általában mindenki, és ezért kértem gyorsan egy szűrővizsgálatot. Hát ráéreztem, pedig most azt sem tudom hol áll a fejem édesanyám miatt, pedig eü ben dolgozom. A nőgyógyászaton azt mondták, hogy fél év múlva kontroll szűrés, és majd csak utánna lehet kezelésről beszélni. Családi problémáimmal kapcsolatosan türelmetlen vagyok ahhoz, hogy fél évet várjak. A kérdésem az lenne, hogy most a férjem egy életen át hordozó lesz, vagy őt lehet e kezelni. A másik problémám az, hogy igaz nemi úton terjed, de a gyerekünket imádjuk, és igen sokszor a szájára adunk nagy nagy puszikat. Lehet ettől baja? A gyereket hány éves kortól lehet beoltani a vírus ellen? Én megkaphatom e a védőoltást, mert én beoltatnám magamat, de attól ez még nem múlik el.? Ha a méhnyakat megoperálnák, akkor vírusmentes lennék? Mivel inszeminációval estem teherbe, és sajnos nem is estem többet teherbe, pedig szeretnék, gondolom esélyem sincs gyerekvállalásra.? A szemölcsök, amiről sokan írnak, miben nyílvánul meg, mert hála nekem semilyen ilyen jellegű panaszom nincsen, kivéve, hogy a tesztoszteron szintem nagyon magas, és 2 havonta menstruálok. A férjemnek viszon a bal oldali herezacsóban egy borsónyi tömött tapintatú csomot érzek, de már 5 éve is talán, de fél még egy vérnyomás méréstől is, és nem tudom rábeszélni egy vizsgálatra, pedig sok vitám van emiatt vele. Neki ez tünet lehet? Sok sok buta kérdés, de az ember csak akkor érdeklődő hamár a saját bőrén érzi.

 

Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Farkas Ágnes válasza HPV vírus témában

Kedves Hölgyem! Kérdései nem buták, hanem látszik, mennyire meg van ijedve, mennyire zavarosnak látja a helyzetet, pedig közel sem az. A HPV egy vírusos fertőzés, egyes vírustípusok szemölcsöket okozHATnak, míg mások fokozHATják a rákmegelőző állapotot kialakulását. A vírus egyszeri kimutatása nem jelent semmit, nagyon sok nő átesik ezen a fertőzésen. Azért van szükség fél év múlva kontrollra, hogy lássák, vajon jelen van-e még a szervezetben, hiszen lehet, addigra már nem lesz kimutatható. Jelenleg nem tudjuk, milyen tipus van jelen Önnél, és ennek csak akkor lesz jelentősése, ha fél év múlva is kimutatható a vírus. ekkor lehet HPV tipizálást végezni, ami kimutatja, melyik vírus is van jelen. A férje herezacskójában jelen lévő csomó nem valószínű, hogy összefüggésben lenne a vírussal, de indokolt lenne egy urológiai vizsgálat, ahol a Ön rákszűrésének az eredményét is megemlítheti. Tehát nyugodjon meg, és várjon fél évet, a P2, egyébként tökéletes eredmény. Nem kell méhnyakműtétre gondolnia, hiszen nincs semmi, ami indokolná ezt. Mindössze kontrollvizsgálat szükséges jelenleg. Nem tudom, vajon Ön hány éves, de úgy gondolom, hogy a védőoltásról akkor érdemes beszélni, amikor elvégzik az ismételt szűrést. A kislányát pedig 11-12 évesen érdemes beoltatni, a puszik egyáltalán nem jelentenek kockázatot. A teherbeesést nem befolyásolja az eredmény, emiatt sem kell izgulnia, ez az egyéb eredményei függvénye. Ha egyszer már volt sekeres inseminatioja, akkor remélhetjük, ismételten sikerülni fog. Próbáljon megnyugodni, és tudatosítani magában, hogy ez az eredmény semmi rosszat nem jelent, hiszen ez csak egy vírusfertőzés, amit nyomon kell követni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 24.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

HPV gyanú+babaprojekt - gond lehet?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 2010. novemberében citológiai eredményből HPV gyanút írtak negatív citológia mellett. HPV tipizálás folyamatban van. Mindemellett...
STD kérdések, menstruációs probléma
Kedves Doktornő/úr! Nemrég voltam nőgyógyászati citológián, melynek eredménye P2 lett. Gardnerellát, trichomonast és középfokú gyulladást találtak,...
HPV vírus + terhesség: mi a teendöm a...
Tisztelt Doktornö/Doktor úr! Az esedékes cytológia alkalmával HPV tesztet is végeztem, ami sajnos pozitív lett. A laboreredményem viszont teljesen normális...
HPV vírus férfiakban -, hogyan...
Kedves Doktor UrNo, Nem olyan regen diagnosztizaltak nalam HPV virust, a nogyogyaszomtol meg is kaptam a kezelest ra, tehat valoszinuleg en mar rendben...
HPV és hólyaghurut? Meg kell szakítanom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egy 18 éves lány vagyok, akinél hpv-t diagnosztizáltak néhány hónapja, kaptam immunerősítő tablettát, de szerintem még nem sikerült...
Férfiak HPV kezelése: gyógyszerrel?
  Tiszelt Doktornő! 26 éves nő vagyok. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha nekem HPV fertőzésem van, akkor átadhatom-e a fertőzést a pároman, ha óvszerrel...