Ajánlott HIV-re tesztelni?

Tisztelt Doktornő, Tudom, hogy levelemet kissé rossz időpontban küldöm Önnek, de nagyon félek. 19 éves lány vagyok. Röviden a történet annyi, hogy összejöttem egy sráccal, akiről aztán kiderült, hogy biszexuális. A kapcsolatunk elején (amikor erről az információról még nem is tudtam) megkértem, hogy menjen el HIV tesztre, ami negatív lett. Viszont az a gyanúm, sajnos okkal, hogy megcsalt. Azt sajnos nem tudom pontosan, hogy kivel, de azt igen, hogy talán, december első hetében valamikor., December közepén szakítottunk. Én, december nyolcadikán voltam vele együtt. Szex nem történt, csókolóztunk meg hasonlók. Egyszer viccből, amikor vizet ivott, úgy csókolt meg, hogy az az én számba jutott át.. (tudom, hogy butaság), illetve kézzel kényeztettük egymást. A kezemen tudom, hogy volt egy kis seb, de tudatosan vigyáztam rá, hogy ne érjen semmi olyasmi hozzá, illetve a seb már pár napos volt, tehát nem friss. Órális szex sem történt. Tudom, hogy a vírus nyállal nem terjed viszont azt nem tudom, hogy a mi esetünkben csók során vérzett-e valakinek a szája. Neki ki volt száradva és fájlalta, de nem tudom, hogy ez számít-e. Én fogszabályzós vagyok, tehát szoktak lenni apróbb sebek a számban, de nem emlékszem rá, hogy akkor voltak-e. Emlékezetem szerint azonban friss, vérző seb nem volt. Kicsit több, mint egy hétre rá a jobb fülem alatti nyirokcsomó kicsit be volt dagadva. Eleinte nem is vettem észre, mert ez gyakran előfordul. Ma, 14 nappal az eset után viszont gyenge torokfájást észleltem ugyanazon az oldalon, ahol az enyhe nyirokcsomó duzzanat is van. A nyirokcsomó nem fájdalmas vagy érzékeny és nincs erősen bedagadva. Más tünetet még nem tapasztaltam. Azóta, hogy találkoztam vele nem léptem ki a házból, csak anyukámmal találkoztam. A torkom egyébként gyakran fáj, kb. minden hónapban 2020 július óta és a nyirokcsomóim is gyakran be vannak dagadva még, akkor is, amikor itthon vagyok. Nem nagyon járkálok ki COVID miatt. Viszont nem tudom, hogy specifikusan a mostani torokfájást előidézheti-e acute HIV fertőzés, amit a, december nyolcadikai eset során kaphattam el.. Elnézést, ha levelem kissé bonyolult és hosszadalmas. A kérdésem röviden tehát az lenne, hogy Ön szerint a fent említett esetet és a kb. két hét után jelenkező tüneteket figyelembe véve ajánlott lenne-e HIV szűrésre menni és mikor? Köszönöm szépen és kellemes ünnepeket kívánok! Tisztelettel: Zs.

Dr. Sarkadi Adrien válasza HIV témában

Kedves Kérdező, a leírtak alapján az a véleményem, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel van szó banális légúti vírus infekcióról, mint HIV-ről, és annak az esélye, hogy Ön HIV vírussal fertőződött vagy fertőződhetett meg, nagyon-nagyon csekély. Azonban az olvasottak alapján az a következtetésem, hogy Önt az fogja megnyugtatni a kérdés ügyében, ha részt vesz az említett HIV vizsgálaton, melyet anonim módon is meg tud tenni, ennek ideális időpontja a fertőzési kockázattal járó együttlét után 24-28 nappal van. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. január 15.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

HIV érték laborvizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy a csatolt lelet teljesen negatív? Megnyugodhatok (az aktus után egy hónappal készült a labor)? Az...
HIV fertőzés gyanú
Tisztelt doktor Úr! Azért írok Önnek mert nagyon félek. 2 héttel ezelőtt volt egy nyelves csókom, és orálisan is kényeztettem, (úgy, hogy előváladék került a...
HIV/ARS 3
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Alábbi kérdésemre visszatérve: https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/fertozo_betegseg/164080 Ismét visszatért a torokfájás az...
HIV kiegészítés
Elnézést egy számomra fontos információ kimaradt. Hozzá kell tennem, hogy az ondóváladékkal nem közvetlenül érintkeztem. A ruhára került és az ért az ajkamhoz...
Hív fertőzés?
Tisztelt Doktornő! Egy nappal ezelőtt volt egy együttlétem. Egy olyan személlyel aki rizikócsoportba tartozik (homoszexuális) . HIV státusza nem ismert...
HIV/ARS 2
Tisztelt Doktor Úr, Doktornő! Köszönöm a választ korábbi kérdésemre: https://m.webbeteg.hu/orvos-valaszol/fertozo_betegseg/164080 Az eset utáni 29. napon...