Étellel terjedő nemi betegségek

Tisztelt Doktor Úr! Csináltam egy nagy butaságot! Az M3as metró aluljárójában leesett az almám a földre, gurult egy kicsit, aztán felvettem. Nem dobtam ki, hanem áttöröltem kézfertőtlenítővel és utána vagy 50szer átöblítettem vízzel, aztán megettem. Van egy olyan rossz szokásom, hogy nem igazán szeretek ételt kidobni, csak azért mert leesett a földre, viszont most utólag már megbántam: (Olvastam a neten, hogy vannak nemi betegségek, amik szájon át, akár étellel is terjedhetnek, és hát a metró aluljáróban előfordulhat a földön akár vizelet, vagy rosszabb is, így most elkezdtem félni attól, h elkapok emiatt valami nemi fertőzést. Érdeklődni szeretnék, hogy az adott esetben, mennyi esély van erre, és h mit tudnék ellene tenni? Köszönettel Egy kétségbeesett lány

Dr. Kiss György válasza Étellel terjedő fertőző betegségek témában

Tisztelt Hölgyem! Szerintem nagyon kevés az esélye a nemi fertőzésnek, főleg az alapos átöblitések után. Jelenlegi tudásunk szerint a váladékkal terjedő nemi fertőzések azok, melyekről egyre többet ismernek meg a szakemberek, hála a PCR / DNS feldusitás/ technikának, de alaposabb véleményt a nemi fertőzésekkel és terjedésükkel foglalkozó kollegáktól tudhat meg . Mindent jól csinált és mindenre odafigyel, ahogy leveléből látom, viszont a neten megtalálható valós-valótlan információ áradatot nagyon óvatosan kell kezelni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. április 21.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Veszettséget elkaphattam?
Üdvözlöm! Július 1-én egy kóbor macska neki dörgölőzött a lábamnak, ahol volt egy elvakart kissé vérző pattanásom a vádlimon. Később...
Herpes Simplex I IgM - várandósan
Kedves Doktornő! Ikrekkel vagyok várandós, ma töltöttem be a 14. hetet. Az első trimeszteri vizsgálatok során TORCH vizsgálatot is kertünk...
Terhességi toxoplazma gyanú
Tisztelt Doktornő! Terhességem alatt két toxoplazma szűrés történt. Az első május 30.-án, amikor 11 hetes voltam: Anti toxoplasma gondii...
Denevérrel való érintkezés
Kedves Doktornő! Két nappal ezelőtt éjjel arra ébredtem, hogy valami mászik a lábamon. Odanyúltam és eldobtam magamtól, akkor éreztem,...
Laboreredmény jelent-e Lyme kórt?
Tisztelt Doktornő! Kullancscsípés után kb 3 hónappal csináltattam Borrelia tesztet. A csípés helye táján érzett viszketésen kívül nem volt...
Paraziták, vagy Ételallergia a...
két-két és fél hete hasmenésem lett, aztán szépen lassan hasfájás is elkezdte kisérni. Közvetlen étkezés után, vagy maximum 1órával...