Csavaró kézmozdulatok

Tisztelt Doktornő! A "Motorozós kézmozgás" jeligéjű válaszát olvasva felkeltette a figyelmemet, mert egy kicsit hasonló a történetünk. 9 hónapos kislányom 2830 g-mal született 40 hétre, hazaadási súlya 2390 g volt, a köldökzsinór kétszer a nyakára tekeredett, de azonnal felsírt, korai adaptációja zavartalan volt, enyhe icterusa kezelést nem igényelt. A kórházból úgy engedtek haza, hogy a baba hypoton és kardiológiai ellenőrzés során szívzöreje hátterében VSD-t állapítottak meg, melynek tünetei nincsenek, csak ellenőrzést igényel, záródása várható. Kezdettől fogva anyatejes, első két hónapban remekül hízott, de aztán kiegészítésként tápszer írtak fel, mely tejfehérje-allergiát váltott ki. A hidrolizált tápszert nehezen fogadta el és a tünetek nem múltak, ezért aminosav-alapú tápszert kapott, gasztroenterológus látta. 5 hónaposan nagyon elindult a fogzás, erre az időszakra tehető, hogy elutasította a tápszert, a cumisüveget és csak pépes ételt hajlandó enni kanállal, este és éjszaka pedig szopik. Azóta az étvágya rapszódikus, sokszor étvágytalan, lassan gyarapodik, keveset eszik, vasat kapott nemrég. Ez az egyik aggasztó tünetünk, a másik pedig az, hogy gasztroenterológián kiszúrták, hogy a csuklójával csavaró mozdulatokat végez, de csak akkor, ha izgatott, esetleg örül. A mozgásfejlődéséről: 3 hónapos kora óta Dévény tornára járunk heti kétszer, 5 hónaposan megfordult oda-vissza, onnantól kezdve így közlekedett, 7-8 hónapos kora óta tökéletesíti a kúszást, mostanra már tud előre haladni, tárgyakért nyújtózik, odakúszik értük. Figyelme jól felkelthető, ismerősökre, családtagokra mosolyog, nagyon szociális. Kézmozdulatai pontosak, finomak, szépen fog, játszik a tárgyakkal. A DSGM mellett TSMT tornát is végzünk már több hete. A csavaró mozdulatok kapcsán neurológushoz kerültünk, ahol kivizsgálást, javasoltak, sőt az altatásos MR vizsgálat is felmerült. Jövő héten fekszünk be, de rettenetesen aggódom, nem tudom, milyen vizsgálatok lesznek, erről nem tájékoztattak, ill. látta olyan gyermekgyógyász, aki megijesztett azzal, hogy "8 hónaposan már ne csavargassa a kezét, bele kell nézni az agyába, nehogy valami rendszerbetegség legyen a háttérben". Kérdésem az volna, hogy Doktornő látott-e már ilyet? Mivel az étvágytalanság, ill. inkább a "rapszódikus" étvágy (hol jobban eszik, hol rosszul, de alapvetően nem nagy adagokat) tünete lehet e valamilyen neurológiai problémának? Nagyon aggódom, de azért azt még el kell mondanom, hogy a csavaró kézmozdulatok már kicsit ritkábbak, mint 5 hónapos kora körül voltak. Nagyon szépen köszönöm válaszát előre is!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Kerekes Éva válasza rendellenes mozgás csecsemőkorban témában

Kedves Anyuka!

A kórházi kivizsgálás megfigyelést jelent, a panaszolt csavaró mozgást fogják nézegetni, valamint saját gyógytornászuk fogja véleményezni, hogy szerinte van-e elmaradás a mozgásfejlődésben, és alvás alatt EEg fog készülni (fájdalommentes és ártalmatlan, olyan, mint az EKG, csak az agy elektromos tevékenységét rögzíti, nem a szívét) . Semmi rossz és kellemetlen nem várható. Egy neurológiai vizsgálat alapján valóban nehéz felelősségteljesen véleményt mondani, ezért amelyik neurológusnak van rá lehetősége, az felajánlja a kórházi megfigyelés, mert ekkor biztosabb véleménnyel, prognózissal látják el a babát.

A mozdulat lehet teljesen normális, és lehet betegség tünete is.

Az MR vizsgálat elvégzésének szakmai indokáról is a kórházi megfigyelés végeztével döntenek majd.

Az étvágytalanságnak általában nincs neurológiai oka.

Remélem, a kivizsgálás végére megnyugtató válaszokat kap majd a kérdéseire! Addig próbáljon a babával örömtelien együtt lenni, és zárja ki a gondolataiból az aggodalmat...Tudom, nehéz, de egy kis tudatos odafigyeléssel el lehet rendezni az agyunkban a meddő aggodalmakat- miközben természetesen meg kell tenni mindent, amit a választott neurológus javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. május 21., 11:01; Megválaszolva: 2015. május 22., 14:01
Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek
Toxoplasma vizsgálati eredmények
Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! Gyermekvállalás előtt állunk, ezért csináltattam Toxoplasmosis szűrést. Az első eredmény IgM értéke alapján...
Érdemes-e oltatnom
Tisztelt Dokornő/Úr! 5 napja megharapott egy kutya, a seb nem mély, csupán egy fog érintette a bőrt, kicsi sebet okozva. A dolog érdekessége, hogí...
Koronavírus elleni oltás
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! 54 éves férfi vagyok, a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban lenne kérdésem. Tízegynéhány évvel...
Kullancscsípés
Tisztelt Dr.úr! Ma pihenés közben a hasamat megsimítva éreztem hogy van ott valami apró kis bőrnövedék szerű elkezdtem kaparászni, birizgálni...
Oltás és allergiáról
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy nekem 2006-ben a kullancs elleni védő oltástól, egészen pontosan az oltóanyag...