Ureaplasma urealyticum fertőzés megszüntetése

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Sajnos már 3 hónapja szenvedek, az orvosom által megállapított Ureaplasma Urealyticum fertőzéstől. Az STD Ambulancián először Doxycyclin tablettát kaptam a párommal együtt, amit egy hétig kellett szednünk, de a kontroll után kiderült, hogy nem múlt el. Kaptunk újabb antibiotikumot, Tetracyclin Wolff 500 mg-os gyógyszert, amit egy hónapig kellett szednünk. Az egy hónap letelte után úgy érzem, hogy még mindig nem javult semmit az állapotom, a kontroll vizsgálat pedig egy hét múlva lesz. Ebben az időszakban egyidejűleg szenvedtem hüvelygombától és felfázástól egyaránt. Hólyaghuruttól a héten szintén. Szeretném megkérdezni, hogy erre a fertőzésre csak antibiotikumos kúra lehetséges vagy van helyi (hüvelyi) kezelése is, mint például kúp? A fertőzés fennállása alatt a párommal kerülnünk kell az együttléteket? Nagyon sok gyógyszert beszedtünk már és a sok antibiotikumtól (nekem például a felfázás kezelésére is kellett külön antibiotikum) úgy érezzük, hogy fáradékonyabbak vagyunk, ráadásul a páromnál kialakult az övsömör is. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bodnár Edina válasza ureaplasma témában

Várják meg a kontroll tenyésztést, mert lehet, hogy az antibiotikum szedést követően a gombák elszaporodtak, és most az okoz panaszt. Sajnos a fertőzés és az antibiotikum szedés is legyengíti a szervezetet. Az ureaplasmat szisztémásan kell kezelni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2014. július 03.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Ureaplasma urealyticum kapcsolaton...
Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy párkapcsolaton belül, ahol egyikünknél sem voltak tünetek és nem volt...
Ureaplazma
Azt szeretném a doktor Úrtól kérdezni, hogy amennyiben évek óta fennálló ureaplazma fertőzésem kezeletlenül van, a nemsokára tervezett...
Ureaplasma Urealytycum
Ha valaki ureaplasma urealyticummal fertőzött nem kezeltette magát (férfi) mert nem tudott róla, de időközben hirtelen fellépő azonnali...
Ureaplasma pozitív
Üdvözlöm. 13 éve élek házasságban. Előtte egy 6 éves kapcsolatban voltam, ahol nem született baba. Jelenlegi házasságomban sem lett eddig...
Ueraplasma mikoplasma
A baratnomnek irtak fel doxycyclyn 100ast es nekem is 10 napig kell szedni a szedestöl szamitott hany napig nem lehet szexualis eletet...
Ureaplasma megint...
Tisztelt doktor úr! Szexuális úton megkaptam az ureaplasma-t, ami csak a fertőződés után egy évvel lett észrevévé addig csak enterococus-ra...