HIV fertőzés esélye

Tisztelt Doktor Úr/Hölgy! 32 éves biszexuális férfi vagyok. Pár napja szintén férfi partnerem és köztem meztelen kézi izgatás volt, majd a "játék" végén ő hasra fordult, én ráfeküdtem, a makkom a végbeléhez nyomtam, és így izgattuk egymást. Alig 10 mp múlva én hirtelen elélveztem, nagyon megijedtem, rögtön leugrottam róla és megtöröltem a péniszem. Én tudom, hogy tiszta vagyok, novemberben teszteltem és azóta senki/semmi nem volt - főképp pont azért mert rettegek elkapni bárkitől bármit. Róla csak remélhetem, hogy szintén semmi baja, elmondása szerint nem fertőzött.. Azóta csak ez jár a fejemben és nem jó élményként maradt meg. Gondolom van esély így elkapni, elvégre a bareback szex is hasonló, bár mi semmi hasonlót nem terveztünk, de a makkom elég erősen a végbeléhez nyomódott, szinte benne voltam az élvezés pillanatában. Fájásra, sérülésre nem panaszkodott, talán nem történt hámsérülés sem, de annak ugye nyoma nincs. A péniszemen sem fedeztem fel semmit, de rettegek, hogy ha ő fertőzött, akkor átkerülhetett rám ilyen rövid idő alatt, húgycsövön vagy mikrosérülésen, stb. Elmegyek majd tesztre, de az ugye még 3 hónap.. Előre is köszönöm a válaszukat, bármi legyen is az. Üdvözlettel.

Dr. Pék Tamás válasza HIV fertőzés témában

Tisztelt Kérdező! A fenti módon a HIV átvitelének esélye Ön számára rendkívül kicsi. 100%-ban kizárni természetesen csak a szűréssel lehet. Hepatitis B ellen pedig létezik védőoltás. Tisztelettel:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Pék Tamás
Dr. Pék Tamás infektológus szakorvos
Megválaszolva: 2014. február 16.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

HIV a szennyvízben
Üdvözlöm! Szennyvízzel kapcsolatos munkám van és sajna az arcomat érte is a napokban. Lehet a számba is jutott belőle, illetve a szemembe....
Elképzephető, hogy HIV?
Jó Napot Kívánok! Elképzelhető, hogy HIV? Egy kicsit bonyolult, de leírom az egészet. Egy csütörtöki napon volt egy kicsit kockázatos...
Aggódás, 2. 0
Jó napot tisztelt Doktornő! Megint egy hiv fertőzéssel kapcsolatos kérdést szeretnék feltenni! Január 6-án volt egy védekezés nélküli...
Nemi betegség
Üdvözlöm. Olyan kérdésem lenne: meleg vagyok és voltam egy sráccal, aki, mint kiderült hivvel fertözött, és lefeküdtem vele, ugye mivel...
Oralis szex
Tisztelt doktorur/no! 23 eves lany vagyok.arra lennek kivancsi, hogy oralis szex alkalmaval ha a szamban semmilyen seb nem volt, mennyi a...
Ablakperiódus
Tisztelt Doktorúr/Doktornő!, Mennyi a maximális ablakperiodusa az AIDS tesztnek minden eshetőséget beleszámítva pl.: a szervezet még nem...