Tompa fejfájdalom és gyomorfájás

Tisztelt Doktor úr! / Doktor nő! Az alábbiak a panaszaim: majdnem három hete elkezdett fájni a fejem, tompa egész fejre kiterjedő fejfájásról van szó (néha egyfajta kábaság is kíséri), akkor gyomorfájást is éreztem mely később elmúlt, rá 5 napra elkapott egy elég erős megfázás orrfolyással, gyengeséggel (addig aspirinnel és paracetamollal próbáltam enyhíteni a zavaró fejfájást), nem tudtam mitévő legyek nem múlt a betegség ezért elkezdtem antibiotikumot szedni (itt kell megjegyeznem, hogy külföldön vagyok így "nem tudok" orvoshoz menni, az antibiotikumot magammal hoztam, egy gyógyszerész ismerősöm adta ha baj lenne a bölcsességfogammal, olvastam, hogy jó arcüreggyulladásra is ezért beszedtem, mert arra gyanakodtam.) Sokkal jobban éreztem magam miután beszedtem az utolsó antibiotikumot is(1 hét), kijöttem a megfázásból is, azonban a fejfájás teljesen nem múlt el és megint kissé felerősödött. Részletesen a tünetek: szorító, tompa néha lüktető be nem határolható fejfájás valamikor kábasággal sokszor szem fáradtság kíséri, érzek néha nagyon enyhe hányingert, de csak a torkomban (nem hánytam). Nem tudom összefügg-e, de hasmenésem is volt 1 napig (tegnap). A fejfájás nem állandó, sokszor elmúlik, főleg ha elterelődik a figyelmem (forró fürdő pl.) nincs pontos időpont mikor jön elő, teljesen nyugodtan alszok nem zavar az alvásban. Szemüveges vagyok és valószínűleg már cserélnem kéne az egyik lencsém is, de addig még nem jutottam el. Megmérettem a vérnyomásom egy gyógyszertárban azt mondták az rendben van. Ha fejfájásom van nagyon tud zavarni a hangoskodás. Erőnlétemmel nincs gond, nem érzek gyengeséget, a mozgáskordinációm rendben van. A családomban nem volt előzőleg daganatos beteg. Egészséges életmódot élek, mozgásban és táplálkozásban is. Előzőleg sok stressz ért/ér, egyedül vagyok külföldön és emiatt több lelki problémám is akadt, amit persze próbálok leküzdeni. A fejfájás mérséklődik valamennyire friss levegőn és mint mondtam nem mindig van. Nagyon hálás lennék ha valamiféle útmutatással tudnának szolgálni nekem. 23 éves férfi.

WEBBeteg szakértő válasza fejfájás témában

Tisztelt Uram! A fejfájásának lehet egy maradványtünete az arcüreggyulladás, amely megelőzte ezt. Lehet, még nem gyógyult ki belőle teljesen, illetve k, érdés, milyen antibiotikumot szedett rá, hiszen az sem mindegy. Ha mégis tartóssá válik, mindenképpen kellene egy orvos, aki általános vizsgálatokat elvégez, hiszen az Ön korában akár nagy baj is lehet ennek hátterében. A szemészeti ok is gyakori, ahhoz pedig egy szemész kell, hogy erre választ adjon, tehát az orvosokat sajnos nem kerülheti el még külföldön sem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2010. október 21.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
4 hetes fejfájás de csak fej hátsó...
Tisztelt Dr. Vigh Éva! Segítséget szeretnék kérni az alábbi panaszra: 4 hete fáj a fejem. A fej hátsó részén a ball fül és a jobb fül...
Fej fájás elhuzodo
Kedves doktornő! 2023.10.24 én voltam koponya és nyaki mri n fejfájás miatt teljesen negativ leletem lett! sokszor van migrenes fejfajasom...
Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim...