Fejfájás oka

Üdvözlöm! Kb február elején vettem észre, hogy lehajoláskor, illetve emeléskor, erőlködéskor, valamint volt rá példa, hogy egy nagyobb nevetéskor is időnként egy pillanatra belehasít a fejembe, mindig ugyan azon a ponton, a fejem tetejétől kicsit balra. A fájdalom azonnal el is szokott múlni, illetve nem is jelentkezik mindig. Van, hogy 2-3 napig előfordul, aztán 2-3 napig nem jelentkezik. Általánosan a fejem nagyon ritkán szokott fájni, ha fáj is inkább csak fáradtság esetén, vagy egy stresszesebb nap után. Más tünetet nem tapasztalok magamon. Voltam vérvételen április közepén, ott minden rendben volt, és mivel kicsit be pánikoltam, hogy nem-e agydaganat, ezért ajánlottak egy szemfenék vizsgálatot, de ott sem találtak semmi agydaganatra utaló jelet. A kérdésem az lenne, hogy mi okozhatja ezt, és hogy állhat-e ennek a hátterében komolyabb betegség.

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza fejfájás témában

Tisztelt Kérdező! Panaszával érdemes lenne neurológus szakorvost felkeresnie, aki neurológiai szakvizsgálat után ki tudja zárni vagy igazolni tudja a panasza hátterében álló okokat, mely lehet ér eredetű is vagy neurológiai is akár Érdemes lenne addig is fejfájás naplót vezetnie, melyet az alábbi oldalon utasításokkal együtt megtalál: fejfajas-tarsasag.hu illetve ha olyan helyen él ahol elérhető, speciális fejfájás ambulanciára vagy centrumba időpontot kérni. Addig is érdemes amennyire lehet a panaszt kiváltó megterhelő helyzeteket kerülni. mielőbbi jobbulást kívánok üdvözlettel dr Szabó Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. május 12.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
4 hetes fejfájás de csak fej hátsó...
Tisztelt Dr. Vigh Éva! Segítséget szeretnék kérni az alábbi panaszra: 4 hete fáj a fejem. A fej hátsó részén a ball fül és a jobb fül...
Fej fájás elhuzodo
Kedves doktornő! 2023.10.24 én voltam koponya és nyaki mri n fejfájás miatt teljesen negativ leletem lett! sokszor van migrenes fejfajasom...
Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim...