Fejfájás, fülcsengés oka

Üdvözlöm. A panaszom, olyan jellegű fej.. "érzés", mintha egy gumi lenne a fejemen, egy nagy hajgumi például. Nem mondanám, hogy kifejezetten fáj, csak fura érzés, ilyennel még nem találkoztam életem során ezért elég aggasztó. Ehhez változólag fülcsengés is párosúl. (nemtudom, hogy a kettőnek lehet-e köze egymáshoz, a fülcsengés körülbelül másfél hete tart (ez előfordúlt már korábban is) A fejem oldalsó/felső részén jelentkezik ez az érzés. Gondoltam még várok vele pár napot mielőtt ténylegesen bemennék egy orvosi rendelőbe, előtte pedig kikérem egy szakorvos véleményét, valamint azt sem pontosan tudom ilyenkor kihez kell fordúlni. (Budapesten lakom) Azért aggódom, hogyha netán a kettőnek köze van egymáshoz, de, amint olvastam ilyen típusú érzés eredhet a nyaki izomból is. Nagyrészt ülő munkát végzem, napi 8 órában, de szoktam szüneteket tartani és kicsit tornázni közben. Még annyit megemlítenék, hogy előfordúl az is(szerencsére egyre ritkábban már), hogy estefelé mikor fáradtabb vagyok, hajoláskor/nagyobb fordulásokkor enyhén egyensúlyt vesztek. (Ezen sokat segített egy régi szemüveg, ami annó csak vezetéshez kellett, mostmár mindennap hordom, de nem tökéletes rám, ezért pár napon belül csináltatok egy újat. Remélhetőleg ez okozza a néhai szédülést, de gondoltam leírom hátha ezis kapcsolatban állhat a fenti tüneteimmel. Remélem mindent leírtam és előre is köszönöm a segítséget!

Dr. Árki Ildikó válasza fejfájás témában

Tisztelt Kérdező! Panaszaival kapcsolatban a következőket tudom javasolni. Keressen fel fül-orr-gégész szakorvost (beutaló nem kell) valamint háziorvosát a panaszaival. A panaszok hátterében sokféle eltérés, köztük vérnyomás probléma is állhat. Mielőbbi jobbulást!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2017. október 31., 11:08; Megválaszolva: 2017. november 03., 21:45

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás és szédülés
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tavaly augusztusban egyik nap arra ébredtem, hogy szédülök és fáj a fejem. Mindkét tünet folyamatosan fennállt és erősödött....
Fejfájás oka
Üdvözlöm! Kb február elején vettem észre, hogy lehajoláskor, illetve emeléskor, erőlködéskor, valamint volt rá példa, hogy egy nagyobb nevetéskor is...
Fej nyomás érzés,koncentráció zavar...
Kedves Dr. úr / Dr. nő Lassan már 6 hónapja kétoldali fejnyomással, memória zavarral küzködök, fáradtság (nem voltam covidos) voltam koponya Mri vizsgálaton...
Állandó fejfájás, mit tegyek?
Tisztelt Doktornő! 29 éves jó fizikumú, sportos testalkattal rendelkező 90kg-os férfi vagyok. Gyerek korom óta időnként enyhén dadogok, hadarok. 2016 óta...
MR lelet értelmezés
Üdvözlöm, Anamnézis: édesapámnak 1997-ben volt tüdőlebenyresectioja, tumor végett. Tavaly primer májtumort állapítottak meg, amelyet lokálisan...