Erőlködés megszűnésére érkező, elviselhetetlen fejfájás

Tisztelt Cím! 172cm vagyok, és 95kg. Fénykorom 73kg-ját visszasírva, pár év egyáltalán-nem-mozgás után tegnap súlyzót ragadtam, és diétás étrendre álltam. Pár súlyzós gyakorlat után, amiket szigorúan mármár nevetséges súlyokkal végeztem, irgalmatlanul belehasított a fejem bal felébe a fájdalom. Próbálkoztam még egy-két gyakorlattal, és mindig belehasított abban a pillanatban, amikor a fejemen megszűnt a feszültség, tehát, amikor leraktam a súlyt. Nem beszélünk nagy súlyokról tényleg, megterhelőbb volt 5 felülést csinálnom bemelegítésnek. A kis súly arra volt elég, hogy mégiscsak megfeszül tőle a fejem, vagy nem tudom, hogy fogalmazzak, és annak megszűnésekor tör rám. A fejfájás a bal oldalon jelentkezik, a szemgödör környékén, valamint a fülem fölötti részen, és e két pont által meghatározott vonalon. Ilyenkor az segít, ha a fejemhez kapok, és nem mozdulok meg, mert minden mozdulatra újra belém hasít, de főleg lehajoláskor, leguggoláskor (ennek nem kell nagy mértékűnek lennie). Feltételezem, nagyon elszoktam a mozgástól, a sajgó fejfájás után még megmaradt egy nyomó érzés a fejemben, nagyon enyhe szédülés, de talán nem is szédülés ez, csak úgy nehéz a fejem, és diszkomfortos. (Itt már nem lokalizálódik a fejem bal oldalára, hanem az egész) Ez sajnos alvás után is megmaradt, így gondoltam írok, hogy megtudjam, az újra mozgás okozhatja, vagy más állhat a háttérben. Sajnos így nem tudtam elvégezni még a kezdő átmozgató edzéstervet sem, a felénél abba kellett hagynom. Még egy info: korábban is volt már ilyen, főként, ha le kell feküdnöm a földre számítógépet szerelni, vagy székre téve, hajolva mókolni azt. Ennyire akkor sem fájt, mint tegnap, de akkor is megvolt ez a felépítés. A tegnapi edzéskor is inkább a bemelegítő "lebegőülésnek" nevezett gyakorlat volt a fő kiváltó ok, de már a súlyzós edzésnél jelentkezett csak ez az elviselhetetlen fájdalom. Segítségét előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza fejfájás témában

Kedves Kérdező! Az Ön által leírt terhelés és a fejfájás között közvetlen összefüggést nem látok. A lehajláskor jelentkező fejfájás oka a melléküregek gyulladása lehet. Azt javasolom, a testmozgást ne súlyzózással kezdje. Fontos lenne az étrend átgondolása, mert a súlyfeleslegét csak mozgással nem fogja leadni. Remélem, a kérdés feltétele óta a problémája megszűnt, és már jól van. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. július 31.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...