Feszítő fejgörcs hajolásnál

Tisztelt Doktornő! 3 hete légcsőgyulladásom volt, akkor kezdődött, hogy egy ponton (a fülem mögött) nagyon erősen belenyilallt a fejembe, ha lehajoltam, és néha amúgy is. Illetve minden egyes nap fájt a fejem, de ezt betudtam a betegségnek meg a gyógyszernek. Viszont ez a feszítő érzés azóta nem múlt el, és naponta többször belenyilall, ilyenkor meg is szédülök -első sorban előrehajolásnál, de néha csak úgy is. Ilyenkor erős nyomásérzet lesz egy ponton a fejemben, ami kb 15-30mp-ig tart. (Nem tudom, lehet-e köze bármihez is, de 3. hónapja használok fogamzásgátlót). Ön szerint mitől lehet ez? Köszönettel!

Dr. Árki Ildikó válasza fejfájás témában

Tisztelt Kérdező! A fejfájásnak számos oka lehet. Lehajláskor fokozódó fejfájás jellemző többek között az orrmelléküregek gyulladására, vagy magas vérnyomásra (bár nem kifejezetten az Ön által említett területen) Kérem, keresse fel háziorvosát, aki vizsgálat után pontosabbat tud mondani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 04.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...